F1 hírek
Ezért nem akkora baj, hogy kevés az előzés
Egy F1-es pilóta úgy véli, hogy megvan a maga előnye annak, hogy jóval nehezebb megelőzni az elöl haladót - éppen ettől lehetnek izgalmasak a versenyek, főleg az élcsapatok számára.
részletekA jövőben csak a tehetség számíthat az F1-ben
Ross Brawn szerint olyan rendszert kell kitalálni, hogy eltűnjenek a fizetős pilóták az F1-ből és csak a világ legjobbjai versenyezhessenek egymás ellen - azt is elárulta, hogy ehhez mi szükséges.
részletekEzt tudtuk meg az Ausztrál Nagydíjból
Kissé felemásra sikerült a 2017-es F1-es évad nyitánya, hiszen bár sokak által várt Ferrari-diadal született, maga a verseny kissé laposan alakult - ennek ellenére néhány dologra már fény derülhetett Melbourne-ben.
részletekMercedes: Kínában minden megváltozhat
Niki Lauda szerint Valtteri Bottas remekül helytállt az F1-es szezonnyitón, így bebizonyosodott, hogy jól döntöttek a szerződtetésével – Kínában pedig akár mindkét Ferrarit maga mögé utasíthatja.
részletekMiféle előzés? Elégedetlenek a pilóták
Az Ausztrál Nagydíj után többen is hangot adtak a csapatok és versenyzőik közül nemtetszésüknek, hogy az új F1-es autók mögötti haladás is nehéz, az előzés pedig szinte lehetetlenné vált.
részletekVizsgálat a pályára rohanó nézők miatt
Az FIA vizsgálatot indít az Ausztrál Nagydíj leintése utáni események miatt, amikor a rajongók elözönlötték a pályát már akkor, amikor a versenyautók még jócskán a levezető körüket teljesítették.
részletekWebber: Alonso már szezon közben kiszáll
Fernando Alonso talán legjobb F1-es barátja azt jósolja, hogy a spanyol nem fog egy harmadik szezont is végigszenvedni a McLarennel a mezőny végén. De tényleg másodszor is idő előtt hátat fordíthat Wokingnak?
részletekHülkenberg: Az előzés szinte lehetetlen
A Renault pilótája, Nico Hülkenberg szerint az Ausztrál Nagydíj során az előzés gyakorlatilag lehetetlennek bizonyult. Az új autók miatt több pilóta is aggódik, hogy nagyon kevés előzés lesz idén.
részletekAz ultralágyakkal szenved a Mercedes
Valtteri Bottas is panaszkodott autója gumikezelésére, ő az ultralágy abroncsokon érezte magát rosszul - szerinte ezt meg kell érteniük és fejlődniük kell ezen a téren.
részletekVandoorne is elismeri, hogy utolsó a McLaren
Stoffel Vandoorne vasárnap, az Ausztrál Nagydíjon ünnepelte 25. születésnapját, igaz, egyedül a célba érésnek örülhetett, mert a McLaren-Honda teljesítménye a leglassabbak között volt...
részletekA győztes egyetlen ezredre a tökéletestől
Következik az Ausztrál Nagydíjjal kapcsolatos nyereményjátékunk eredményhirdetése, melyből kiderül, hogy kik tippeltek a legpontosabban, s ki nyerte fődíjunkat, az értékes Casio-karórát!
részletekGiovinazzi még jobban is nyomhatta volna
Antonio Giovinazzi nem túlzás azt állítani, hogy letette a névjegyét a Formula-1-ben az Ausztrál Nagydíjon nyújtott remek teljesítményével beugróként a Sauber-Ferrari istállónál. Most kiderült, hogy akár még gyorsabban is tudott volna menni, csak túl óvatos volt a gumik miatt.
részletek