Már a Red Bullt érzi a mezőny legjobb autójának George Russell, aki szerint a Szingapúri Nagydíj alakulása pontosan tükrözte az egész szezonja szerencséjét.
„A VSC pont akkor zárult, amikor megérkeztem a bokszba, szóval alig tíz plusz másodperc elég sokat segíthetett volna nekem. De mindegy, amúgy is nehéz lett volna itt felzárkózni. Ettől még fogok tudni aludni” – mondta a brit.
„Ez ismét úgy alakult, ahogy az jellemző erre a szezonra. Az első etapban jól haladtunk, de Hülkenberg a másodikban kiválóan védekezett. A pálya egyszerűen nem alkalmas az előzésekre, ami nagy kár” – tette hozzá Russell.
Az ázsiai tripla forduló után most egy üres hétvége következik, aztán jön az amerikai tripla, ahol szeretné rendezni a sorait a vb-második.

„Mindenképpen várom, hogy kicsit újraindítsam magam. Az elmúlt két futam – sőt, valójában az egész triple header – egészen másképp is alakulhatott volna számomra. Nagyon jól kezdtem, de Malajziában a dobogóra is felállhattam volna, itt Szingapúrban pedig megnyerhettem volna a sprintversenyt. Az az én hibám volt, de a dolgok egyszerűen nem a megfelelő irányba haladnak.”
Russell csak kilenc ponttal előzi meg a tabellán Lewis Hamiltont, és alig 17 pont az előnye az utóbbi hétvégéken parádézó Max Verstappennel szemben – szerinte most már a Red Bull a legjobb autó az utóbbi hétvégék alapjám.
„Jelenleg csapatként csak annyit tehetünk, hogy megpróbálunk minden dolgot kézben tartani. A Red Bull hirtelen hihetetlenül gyorsan halad előre; igazán lenyűgöző látni, milyen fejlődést érnek el. Bakuban már majdnem nyertek, Malajzia és Szingapúr pedig nagyon különböző pályák. De mindhárom pályán gyakorlatilag ők voltak a legjobbak, így továbbra is keményen kell dolgoznunk.”