DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 25. péntek
F1

„Ez az álom” – Horner kivételt tenne a Ferrarival

A Red Bull volt vezére kijelentette: a Scuderia az egyetlen csapat, amelynél akár úgy is visszatérne az F1-be, hogy nem kap tulajdonosi szerepkört.

Christian Horner ismét jelezte: nem tett még le a Formula-1-es visszatérésről – sőt, most először azt is kimondta, hogy a Ferrarinál akár úgy is vállalna vezető szerepet, hogy közben nem lenne résztulajdonos az istállóban.

Hornert több mint két évtized után tavaly nyáron menesztették a Red Bull csapatfőnöki és vezérigazgatói posztjáról, azóta pedig folyamatosak a találgatások arról, hogy mikor és hol térhet vissza a száguldó cirkuszba.

Ahogy arról utazó tudósítónk, Mészáros Sándor többször beszélt és írt már, Hornernek a „sima” csapatfőnöki pozíció már nem elég vonzó, olyan lehetőség után kutatna, ahol ennél több szerepet vállalhatna, akár részvényesként is. Ezért merült fel az elmúlt bő egy évben például az Alpine-nál, illetve az F1-be való beszállás gondolatával kacérkodó BYD-nál is a neve.

Horner viszont a The Timesnak adott friss interjújában csavart egy kicsit ezen az állásponton, a Ferrari ugyanis a szavai alapján kivételt jelentene számára: „Alkalmazott voltam, 21 évet töltöttem a bokszfalon, nem kell ehhez visszatérnem. Az életem ezen szakaszában egyetlen olyan csapat van, amelynél elfogadnék olyan szerepet, amelynél nem vennék részt tulajdonosként.”

horner-redbull-f1-2



„Fontolóra venném-e a Ferrarit? Úgy értem, a Ferrari a legnagyobb márka a Formula-1-ben. Ez az álom. És vitathatatlanul a Formula-1 alvó óriásáról beszélünk” – fogalmazott az excsapatfőnök az interjúban.

Amelynek időzítése azért is érdekes, mert ahogy arról Mészáros Sándor kollégánk a csütörtök esti bakui videós bejelentkezésében is beszélt, az olasz sajtó megint elkezdte pedzegetni, hogy inoghat Frederic Vasseur alatt a szék a Ferrari élén, és újra felmerülhetett Horner neve Maranellóban.

„Azt hiszem, az a tény, hogy 14 hónapja távoztam a sportból, de még mindig rólam beszélnek, jól mutatja, hogy még mindig van rám kereslet. Talán mégsem volt annyira népszerűtlen” – jegyezte meg az interjúban Horner. Azt nem tudta megmondani, hogy akár már jövőre feltűnhet-e újra az F1-es paddockban, de azt kijelentette, hogy úgy érzi, van még ott keresnivalója – már csak nagy riválisa, a Mercedest irányító Toto Wolff bosszantása végett is:

„Eljön a pont, amikor a csapat versenyképessége felülírja az egyéb egocentrikus dolgokat. Nagyon szerencsés helyzetben vagyok, hogy megengedhetem magamnak, hogy válogatós legyek. Bármennyi időm van hátra, már élhetek úgy, hogy csak azzal törődöm, hogy fog-e esni az eső és kizöldül-e a fű vagy sem.”

„De hogy ez elégedettséggel tölt-e el? Nem. Még mindig úgy érzem, hogy vár még rám egy tánc. És Totónak is kib*szottul fel kell borzolni a haját! Túl könnyű dolga van így, hogy nem vagyok ott. Szóval miért szeretné, hogy visszatérjek? Valószínűleg jobban megnehezíteném az életét, mint bárki más.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: