DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 6. vasárnap
F1

Norris: Használhatatlan az autónk

Szélárnyékozás ide vagy oda, a McLaren egyszerűen lassú az egyenesben, ami itt, Monzában nem jó ómen. A címvédő szerint ráadásul némi balszerencséjük is volt.

Zsinórban két győzelem után Olaszországban egyelőre nem Lando Norrisnak és a McLarennek áll a zászló. Ugyan Oscar Piastri az időmérőn harmadik lett – amit aztán elvesztett Liam Lawson feltartása miatt –, a wokingiaknál nincs túl sok ok az örömre. A címvédő a kvalifikációt követően arról beszélt, hogy az autójuk nem ütőképes a monzai aszfaltcsíkon.

„A Q3 első körére nekem kellett előbb kimennem. Oscar előtt így több autó is volt, míg előttem csak Antonelli. Az egyenesekben már akkor rengeteg időt vesztettem, amivel sajnos nem tudtam mit kezdeni. Egyébként sem volt az a kör jó, ezt nem is akarom tagadni, de az egyenesekben buktam a legtöbbet” – kezdte Norris a sajtónak, köztük a Formula.hu-nak.



„Aztán a második körnél nekem járt a szélárnyék, de nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Nem hiszem, hogy panaszkodhatnék emiatt, egyszerűen csak balszerencsések voltunk, és ez mindig benne van a pakliban, ha az elsők között gurulsz pályára.”

Norris eredetileg kilencedik lett, Kimi Antonelli büntetésével a nyolcadik rajtpozícióba lép majd előre. A versenyhez azonban nem fűz túl sok reményt, mivel a McLaren lépéshátrányban van Monzában. „Az autónk használhatatlan itt, nagyon lassúak vagyunk az egyenesekben. Szélárnyékra van szükségünk, máskülönben nem tudunk elég gyorsak lenni. Ez a legfájdalmasabb dolog ezen a hétvégén, a végsebességünk az egyenesben. De pontosan ezért mondtam korábban, hogy dolgoznunk kell, fejlesztenünk. Ez, a végsebesség például egy olyan terület, ami nem az erősségünk jelenleg.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: