DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 16. vasárnap
F1

Az Audi-vezér Sennától tanult első F1-es tesztjén

Még tinédzserként ülhetett először Formula–1-es autóba Allan McNish, ráadásul Ayrton Senna társaságában. Az Audi csapatvezetője most elmesélte, milyen hatással volt rá a háromszoros világbajnok.

Az Audi Formula–1-es versenyigazgatója, Allan McNish visszaemlékezett első McLaren-tesztjére, amelyen Ayrton Senna is jelen volt. A skót szakember szerint ekkor értette meg igazán, hogy a tehetség önmagában nem elég a legmagasabb szinten, mert a részletekre való odafigyelés és a munkamorál legalább ennyire meghatározó. Azt is felidézte, mennyit változott azóta a Formula–1 technológiája.

Allan McNish néhány hónapja az Audi Formula–1-es versenyigazgatójaként dolgozik, miután a márciusi vezetőváltást követően Jonathan Wheatley távozása után kibővített feladatkört kapott a német gyártónál. A skót szakember korábban hosszú éveken át versenyzőként és Formula E-csapatfőnökként is az Audi kötelékéhez tartozott, miközben pályafutása során a Formula–1-et is testközelből ismerhette meg.

mcnish-miami



A háromszoros Le Mans-i 24 órás győztes ugyan mindössze a 2002-es idényben versenyzett a Formula–1-ben a Toyotával, de már jóval korábban kapcsolatba került a királykategóriával. Tinédzserként, 1989-ben lehetőséget kapott arra, hogy a McLarennél teszteljen, ahol Ayrton Senna is jelen volt. A Motorsport.comnak adott interjúban felidézte első élményeit.

„Ez közvetlenül azelőtt történt, hogy elutaztam volna a Makaói Nagydíjra. Akkoriban nem is igazán gondolkodtam ezen, egyszerűen csak tettem a dolgomat. Ayrton Senna világbajnok volt, a McLaren pedig világbajnok csapat, de én egyszerűen csak mentem és vezettem. Arra viszont emlékszem, hogy amikor kiszálltam az autóból, azt gondoltam, hogy ez elképesztően gyors.”

McNish szerint azonban nem maga a sebesség volt a legnagyobb élmény, hanem az, ahogyan Senna a legapróbb technikai részletekről beszélt: „Ayrton a motor belső súrlódásáról és sok más részletről beszélt, ez pedig mércét jelentett számomra. Nagyon gyorsan ráébresztett arra, hogy ha sikeres akarsz lenni ebben a sportban, akkor minden szinten magasabbra kell lépned.”

senna-cc

„A tehetség csak egy bizonyos pontig visz el. Olyan munkamorálra és részletekre való odafigyelésre van szükség, amelyet nap mint nap bele kell tenni. Ez versenyzőként igaz volt, de szerintem az élet más területein sincs ez másképp” – A skót szakember szerint az első teszt igazi tanulási folyamatot jelentett számára, miközben a Formula–1 technológiája azóta szinte felismerhetetlenné vált.

„Ez egy igazi iskola volt számomra. Még ma is megvan az első estorili teszt adatlapja, de akkoriban két papírlapot kellett egymás mellé tenni és a fény felé tartani, mert nem léteztek olyan adat-összehasonlítások, mint manapság. Ráadásul még kuplungpedál is volt az autóban, az meg csak hab a tortán, hogy a kormányon két gomb volt. A mai Formula–1-es autókhoz képest azok már igazi dinoszauruszok.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: