DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 14. péntek
F1

Leclerc szerint a nyitott szemléletmód a kulcs az idei autókhoz

A monacói szerint idén rengeteg változóval kell számolniuk, amikor bele akarnak találni a megfelelő beállításokba, ezért szükséges a jó alkalmazkodóképesség és a rugalmasság a versenyző részéről.

Az új szabályrendszer bevezetése óta számtalan kritika érte az idei autókat. Néhányan kifejezetten erősen bírálták a módosításokat – például Max Verstappen vagy Lando Norris –, mások pedig inkább visszafogottabban nyilvánítottak véleményt, még akkor is, ha az negatív volt.

Charles Leclerc nem tartozott a leghangosabbak közé, és a Ferrari pilótája a nyári szabadságára is úgy vonult el, hogy szívesen ad még esélyt az idei koncepcióknak. Ehhez természetesen nagyban hozzájárul az is, hogy a vörösök versenygépe eddig ütőképesnek bizonyul. A monacói szerint nagyban megkönnyítheti egy versenyző munkáját az, ha nem ragaszkodik mindenáron a korábbi szokásaihoz.



„Jelenleg nagyon sok múlik mind az erőforráson, mind a beállításokon. Ezért is olyan nehéz ezekkel az autókkal, mert rengeteg változót kell figyelembe venni. Most nem úgy megy, mint régen, hogy ránézel a telemetriára, és rögtön tudod, hogy itt és itt veszítek, itt és itt kell módosítanom a vezetési stílusomon. Ha most bármit módosítasz, előfordul, hogy a rendszer másfelé megy, és sokkal rosszabb helyzetben leszel, mint előtte” – idézte Leclerc szavait a Crash szakoldal. Az elmúlt időszakban sokszor szóba került, hogy az idei autók AI-vezéreltek és „öntanulók”, és nem feltétlenül arra reagálnak, amit a versenyző éppen abban a pillanatban csinál.

„Szerintem a titok a nyitott szemléletmód. Például én a szezon elején nagyon nyugodtnak és erősnek éreztem magam az autóban. Aztán Monacóban és Montrealban szenvedtem, utána pedig néhány változtatással megint minden jobb lett kicsit. Nem gondolom, hogy ezekkel az autókkal kapcsolatban minden fekete-fehér lenne. Többtényezős az egyenlet, és ha lemaradásban vagy, sokkal bonyolultabb megérteni a miérteket” – fogalmazott.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: