DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 26. vasárnap
F1

Norris: Egyik legjobb versenyem volt!

Működött a McLaren fejlesztési csomagja, és Oscar Piastri kiesése ellenére is a wokingiakhoz szállt a Magyar Nagydíj győzelme. Norris hálás a csapatának, de tudja, nem dőlhetnek hátra.

Ugyan egy ideig Oscar Piastri győzelmének nézett ki ez a mai, végül Lando Norris diadalmaskodott a Magyar Nagydíjon, miután csapattársa kiesett. A McLaren számos fejlesztéssel készült a hungaroringi hétvégére, melyeket a pilóták már pénteken dicsértek, a megújult konstrukció pedig a pole-pozíció után győzelmet is hozott nekik.

Norris, akinek a versenye nem indult jól, a fellegekben járt újabb itteni sikere után. „Nagyon fáradt vagyok” – jelentette ki rögtön, majd folytatta futama összegzésével. „Az igazat megvallva, nem tudom, mi történt ott az elején. Elvesztettem az autó hátulját, háromszor-négyszer is megúszott alattam, katasztrofálisnak érződött. Oscar mindeközben remek munkát végzett, őrülten kellett nyomnom, hogy egyáltalán megpróbáljam hibába kényszeríteni.”



Piastritól látszólag egy incidens vette el az első helyet, miután összeakadt a lekörözött Carlos Sainz-cal, de Norris tempója ezt követően is annyira erős volt, hogy az ausztrálnak nem feltétlenül lett volna esélye ellene. A címvédő büszke is a teljesítményére. „A tempóm hihetetlen volt, az egyik legjobb karrierem során. Az autót csodálatos érzés volt vezetni, nagyon magabiztos voltam végig, remek futamom volt.” Az ugyanakkor kicsit meglepte, hogy mekkora előnyt ki tudott építeni magának; mint mondta, váratlanul érte, mennyire jól menedzselte a gumikat is.

Norris kiemelte a McLaren munkáját is, akik betaláltak a fejlesztésekkel. „Abból kiindulva, hogy ma milyen jól mentünk, hiszek abban, hogy tudjuk folytatni ezt. Lesznek persze pillanatok, amikor szenvedni fogunk, ez a pálya különösen fekszik nekünk, nekem az egyik legerősebb pályám, de hiszem, hogy tudunk még versenyt nyerni idén. A csapat annyi munkát belefektet ebbe, hogy biztosan jönnek még győzelmek. Viszont nem lazíthatunk, a Ferrari nagyon gyors, és Kimi is mindig ott van valahogy, szóval ha meccsben akarunk maradni, több ilyen tökéletes hétvégére lesz szükségünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: