A Hungaroring mindig is kicsit Lewis Hamilton vadászterülete volt, hiszen kilenc pole-pozíciónál jár ezen a pályán. Ma könnyen meglehetett volna a tizedik is, hiszen a Ferrari egész hétvégén erős volt, a Q3 legvégén azonban Lando Norris beleköpött honfitársa levesébe és elvitte az első helyet.
Hamilton éppen ezért érthetően nem is volt jókedvű az időmérőt követően. „Először is szeretnék gratulálni Landónak, remek kört futott. Ami minket illet, egész hétvégén remek munkát végeztünk, és a kvalifikáción is nagyon erősek voltunk. De aztán a végén valamiért elsőként mentünk ki, ami nem volt a legjobb döntés” – fogalmazott.
„Ráadásul ennek tetejében még tapadásunk sem volt az utolsó körön, sem nekem, sem Charles-nak. Nyilván imádom ezt a pályát, és itt mindig is nagyon versenyképes voltam, de holnap nehéz napunk lesz.”
Hamiltont azonban nem csak a 12 ezred bánthatja, hanem az is, hogy Oscar Piastri feltartása miatt a felügyelők vizsgálatot indítottak ellene. Ezzel a brit már az autóból kiszállva is tisztában volt. „Mi voltunk a leggyorsabbak a mai időmérőn, viszont a gondolataim a körömet követően rögtön azon jártak, hogy nem voltam-e valakinek az útjában.”