Ha jobb lenne a végsebessége az Audinak, top 3-as helyezésekért harcolhatnának – tett váratlan kijelentést a spielbergi hétvégén Gabriel Bortoleto. A csapat F1-es versenyigazgatója szerint azonban egyben kell szemlélni a teljes csomagot.
Az Audinál a szezon eleje óta hangoztatják, hogy a hajtásláncból adódik a lemaradásuk jelentősebb része, ami nem is meglepő annak fényében, hogy a négykarikás márka most szállt be újonnan motorgyártóként a Formula-1-be. A németek Barcelonában már be is vetettek egy motorfejlesztést, miután az ADUO-rendszer adatai alapján lehetőségük volt erre.
A megbízhatóságuk azóta kétségkívül jobb lett, Bortoleto szerint azonban még mindig a motorteljesítmény terén van a fő hátrányuk – olyannyira, hogy ha azon a téren rendben lennének, szerinte az élbolyban találnák magukat az autójukkal:

„Ha ugyanolyan végsebességünk lenne, mint a Mercedesnek vagy a Red Bullnak, a top 3-ért csatázhattunk volna. Elérhetők a GPS-adatok, és össze lehet vetni a kanyarokat az időmérőről, mi pedig nagyon gyorsak vagyunk az összesben, miközben sokat veszítünk az egyenesekben.”
„Ne értsetek félre, így is fejlesztenünk kell az autónkon, de ezt is tesszük, és szerintem könnyedén ott harcolhatnánk. Rengeteget veszítünk az egyenesekben, de sajnos ez most a realitás” – idézi a brazilt a RacingNews365 portál.
Ám amikor Bortoleto szavaival szembesítették a néhány hónapja versenyigazgatóvá kinevezett Allan McNisht, a korábbi pilóta arra mutatott rá, hogy nem lehet külön kezelni az erőforrást és magát az autót:
„Úgy gondolom, elég világosan látszik a számokból, hogy hol állunk a közepesen gyors és tempós kanyarokban, és nagyon jók vagyunk ezekben. Még fejlődhetünk kicsit az alacsony tempójú részeken, és még van néhány apróság itt-ott, de nem mondanám be a top 3-4-et.”
„Ez egy autó és egy erőforrás együtt, és ez a lényeg. Elméletben szét lehet őket választani így, de a gyakorlatban szükséged van a motorra ahhoz, hogy az autó beforduljon a kanyarokba, ahogy magára a karosszériára is. Úgyhogy ez egy komplett csomag, és erről kell beszélni, ráadásul a pilóta is része ennek a csomagnak. Valójában itt tartunk most.”