Monacóban szombat este őszintén beszélt arról George Russell, hogy az idei autók, vagy az idei Mercedes nem fekszik az ösztönös vezetési stílusának, míg az előző generáció, és a tavalyi autó kifejezetten feküdt – ezzel magyarázta azt, hogy miért nincs meg a korábbi tempója Kimi Antonellihez képest.
Barcelonában megkérdezték erről is – túl sok konkrétumot nem mondott róla, inkább azt hangsúlyozta, hogy nem szabad túl sokat agyalnia ezen.
„A gumik eléggé mások idén, főleg a Pirelli által előírt nyomások miatt. Ezek a legmagasabb guminyomás, amikkel valaha versenyeztem, talán az F1 történetében is ezek a legmagasabbak. De ez így volt Melbourne-ben, Kínában és Kanadában is, amikor nagyon jól teljesítettem, szóval valószínűleg kicsit túl nyersen fogalmaztam abban a pillanatban, hogy őszinte legyek” – válaszolt a monacói kifakadásával kapcsolatban feltett kérdésre.

„Monacóban nem voltam túl magabiztos a gumikkal és az autóval, az a pálya pedig ezt nagyon megbünteti. Most tiszta fejjel megyek neki a hétvégének, nem fogok elveszni az adatokban, inkább az ösztöneim alapján fogok vezetni. Tavaly is alig néztem az adatokat, csak beültem és vezettem, ez pedig működött. Most is bíznom kell az ösztöneimben, ahogy még gokartos koromban is csináltam” – magyarázta.
„Mindig fejlődni kell, mert amikor új autót vezetsz, mindig változtani kell, de amire rájöttem, hogy a korábbi években a vezetési stílusom magától, természetes módon igazodott az autó és a gumik korlátaihoz. Nem üldöztem a megoldást, nem töltöttem extra időt az adatok elemzésével, a pályán oldottam meg a problémát.”
„Most is ezt akarom, hogy az agyam tudat alatt oldja meg a problémát és jöjjön rá, hogy hogyan tudok javulni. Nem üldözöm a megoldást most sem, mert tudom, hogy képes vagyok megoldani, ahogy az egész karrierem során képes voltam rá” – fogalmazott.
Egy gondolatban pedig kitért Antonellire is:
„Kimi csodálatos munkát végez jelenleg, de a vezetési stílusa pontosan ugyanolyan, mint tavaly volt, és most működik. Nem hajszolta, csak tökéletesen működik neki. Tudom, hogy nekem is működhet újra úgy, mint ahogy Melbourne-ben és Kínában.”