DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 23. szombat
F1

Leclerc: Ez így hosszú hétvége lesz

Fékgondok nehezítették a Ferrari pilótájának dolgát, ennek tulajdonítja azt is, hogy egy kicsit le van maradva. Maga az autó ezt leszámítva viszont jó.

Vereséget szenvedett házon belül Charles Leclerc a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén; a Ferrarik a harmadik sorba kvalifikáltak, ám ezúttal Lewis Hamiltoné lett az előkelőbb pozíció. A hétszeres világbajnok rendkívül elégedetten értékelte a napot, csapattársa azonban már kevesebb pozitívumot talált.

A pénteki programot követően Leclerc kissé reményvesztetten nyilatkozott a sajtónak, elmondása alapján szenved az autóval, főleg a fékekkel. „Igazság szerint én ide vártam saját magam, mivel nem éreztem túl komfortosan magam az autóban. Valamiért nagyon szenvedek a fékekkel, szóval mindenképpen ki kell találnunk valamit szombatra. Máskülönben ez egy nagyon hosszú hétvége lesz; most minden kanyarban abban reménykedem, hogy nem száguldok tovább egyenesen.”



Ezt az alapvető problémát leszámítva a monacói egyébiránt elégedett a Ferrarival, és csapattársa teljesítményét is dicsérte. „Az autó egyébként egész jónak érződik. Lewis elképesztően gyors ezen a hétvégén, úgyhogy nekem mindenképpen meg kell oldanom ezt a gondot a fékekkel, hogy tartani tudjam a lépést. Szerintem nagyjából értjük, mi lehet a problémaforrás, de hogy meg tudjuk-e javítani, az egy másik történet. Megpróbálunk megbirkózni vele.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: