
Csalódottan vette tudomásul Kimi Antonelli, hogy az utolsó utáni pillanatban ismét kikapott George Russelltől – a brit 68 ezredmásodperccel gyorsabbnak bizonyult nála a Kanadai Nagydíj időmérőjén, ezzel pedig elvitte előle a pole-t.
„Mindig nehéz igazán nyomni az első körben. Ezen a hétvégén nehéz ezekkel a gumikkal, hogy a megfelelő tartományba hozzuk őket” – értékelt a második hely birtokában az olasz az autóból kiszállva.
„De elégedett vagyok. Maradt ebben a körben, de George nagyot ment, és most már minden szem a holnapi napra szegeződik. Majd meglátjuk, hogy milyen lesz az időjárás, de megpróbálunk mindenre felkészülni.”
A várható eső miatt a Mercedes módosított az autó beállításain, a Q3 elején pedig egyik pilóta sem volt igazán éles egy körön – Antonelli összességében hiába volt „többször gyorsabb” Russellnél a hétvége során, a legfontosabb körökben egy hajszállal eddig mindig a brit tudott jobban teljesíteni.
Az olasz a sprintfutam után azért ráirányította a figyelmet kettejük házon belüli csatájára – egy jó esős futamon lehetnek közöttük akciók ismét…