Bár a nap addigi alakulása alapján talán jobb formát mutatott Kimi Antonelli, a sprintidőmérő végén a második hely is kármentésnek tűnt a részéről – az olasz nem tudott tiszta kört futni a lágy gumikon, így az, hogy egy tizedmásodpercen belül zárt a pole-t megszerző George Russellhez képest, jó eredménynek számít.
„Őszintén szólva, a kör elég gyenge volt. Egyáltalán nem ment simán. Elkövettem egy hibát, és ez kicsit kizökkentett. Ezután úgy döntöttem, hogy előkészítés nélkül megpróbálok egy kört a lágy gumikon. Az abroncsok kicsit hidegek voltak. De így is a második helyen végeztem, szóval a potenciál mindenképp megvan” – összegzett röviden a vb-éllovas.

A Mercedes erre a hétvégére hozott jelentősebb fejlesztési csomagjáról viszont magabiztosan beszélt:
„Elhoztuk a fejlesztéseket, így még egy kicsit jobban meg kell értenünk a csomagot, mivel megváltozott az autó egyensúlya. De úgy tűnik, hogy ez (a fejlesztési csomag) ismét egy kis előnyt adott nekünk” – utalt arra, hogy bár Miamiban szinte utolérte őket a McLaren, itt egy kis előny ismét érezhető a részükről.
A rajt kulcsfontosságú lesz a szombati sprintfutamon, Antonelli pedig ezzel sokat szenvedett az eddigi hétvégéken, de a fejlesztések között egy átalakított kuplungkar is található, amellyel a próbarajtok jól sikerültek az olasz számára, úgyhogy bizakodó ezen a téren.