DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 3. vasárnap
F1

Verstappen: Végre úgy vezethetek, ahogy akarok

Max Verstappen szerint leginkább az érzés változott meg a Red Bull F1-es autójában, újra tud vele támadni, és újra úgy vezetheti, ahogy ő igazán tud, ez mutatkozik meg a köridőben is.

Gyökeres változás állt be a Red Bull idei F1-es autójának vezethetőségében erre a hétvégére, a fejlesztések elérték a kívánt eredményt – nem is csak a javuló tempó, sokkal inkább a kiszámíthatóbb viselkedés az, amivel előre tudtak lépni a többiekhez képest.

Erről beszélt Max Verstappen a szombati időmérő után, amelyen az első sorba kvalifikált az RB22-essel – szerinte egyszerűen újra a kezére áll az autó, ennek köszönhető a jó eredmény.

„Őszintén szólva, ez a legfontosabb, mert korábban semmi sem működött igazán” – mondta.

„Úgy éreztem magam az autóban, mint egy utas. Alulkormányzott volt, aztán hirtelen megcsúszott, és az egyes edzések között teljesen más érzés volt, anélkül, hogy bármit is módosítottunk volna rajta. Szóval sok mindent megértettünk” – magyarázta.

f1-maxverstappen-redbull-miami-2026



„Még mindig nem tartunk ott, ahol szeretnénk lenni a megértés tekintetében, de a legtöbb dolgot már megértettük. És ez megmutatta, hogy itt az autó sokkal összeszedettebbnek tűnik. Végre úgy tudok vezetni, ahogy akarok, csak a kormánymozdulataimmal, és ez sokat segít.”

„Már pénteken is érződött ez, aztán a sprintfutamon végre követni tudtam az előttem lévő autót, nem szakadtam le. Aztán az időmérőre kicsit tovább változtattunk az autón, és ezek is működni látszanak. Ahonnan indultunk, ez az első sor hihetetlen” – tette hozzá.

Verstappen a csapatot is alaposan megdicsérte:

„Nagyon nem voltunk boldogok az első futamokkal, de a csapatban mindenki megtett mindent azért, hogy megértsük a problémákat, és megszülettek a megoldások is, ezt pedig hihetetlen látni. Az én részemről az autó sokkal jobban egyben van, több az önbizalmam, jobban tudom feszegetni a határokat, és megpróbálhatok többet kifacsarni belőle. Ezt csináltuk most, és őszintén szólva jól sikerült.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: