DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 2. szombat
F1

Russellt nagyon meglepte a riválisok fejlődése

George Russell a hatodik helyet szerezte meg a Miami Nagydíj sprintkvalifikációján. A Mercedes brit pilótája elismerte, hogy váratlanul érte a riválisok fejlődése.

A szezonnyitó futamot uraló, majd a kínai sprinten is diadalmaskodó George Russell azóta nehezen találja a ritmust a W17-es volánja mögött. Miközben csapattársa a második rajtkockát szerezte meg a sprintre, Russell csak a hatodik helyről indulhat szombaton.

„Egészen meglepő, mekkorát ugrott a McLaren és a Ferrari. Ez átkozottul lenyűgöző” – nyilatkozta Russell. „Tudtuk, hogy valószínűleg csökkentik a hátrányukat, de ma egész nap gyorsabbak voltak nálunk.”



A pilóta saját bevallása szerint is küzdött a pályán, amiben a floridai hőség is szerepet játszott. Miami nem tartozik a kedvenc helyszínei közé, különösen ilyen forró körülmények között, ahol az autó egyensúlyának megtalálása is nehezebb.

„Folyamatosan túlmelegedtek a gumik. A pálya kanyargós, középső szakaszán nagyon szenvedtem az autó egyensúlyával. Meglepett a többiek haladása, én pedig nem vagyok túl jó rajtpozícióban.”

Bár a sprintfutamok ritkán hoznak nagy taktikai csatákat, Russell a legutóbbi, kínai tapasztalatok alapján bízik benne, hogy szombaton lesz esélye a versenyzésre és az előrelépésre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: