Dr. Zoe Wimshurst szerint a Formula–1-ben a látás és az észlelési rendszer fejlesztése kulcsszerepet játszhat a teljesítményben, mégis gyakran háttérbe szorul. A szakember többek között Max Verstappennel és Lando Norrisszal is dolgozott, és hangsúlyozza, hogy a szemizmok edzése, valamint a vizuális környezet optimalizálása mérhető előnyt jelenthet a pályán.

Az F1-es versenyzők felkészítésének egyik legismertebb eleme a fizikai erőnlét fejlesztése, különösen a nyakizmok erősítése. A RacingNews365-nek adott interjújában Dr. Wimshurst azonban hangsúlyozta, hogy van egy terület, amelyről jóval kevesebb szó esik, pedig legalább ilyen fontos: a látás.
A szakember több élversenyzővel is dolgozott már, köztük Max Verstappennel és Lando Norrisszal, és célja az volt, hogy fejlessze ezt a területet:: „Maxszal csak egy egyszeri alkalom volt, Landóval viszont már jóval azelőtt dolgoztam időről időre, hogy a Formula–1-be került volna” – mondta.
A többek között számos olimpikonnal és Cristiano Ronaldóval is együtt dolgozó Wimshurst elárulta, hogy a Verstappennel való együttműködés egy korábbi kapcsolat révén jött létre: „Sok éven át dolgoztam a Harlequins rögbicsapat edzőjével, és Max akkori teljesítményedzője korábban nála volt gyakornok. Tudott arról, milyen munkát végzek a rögbijátékosokkal, és kíváncsi volt, ez segíthet-e Maxnak is.”

A szakember nemcsak a vizuális reakciókat fejleszti, hanem a mentális oldalt is hangsúlyosnak tartja. „Minden sportolónál beszélünk arról pszichológiai szempontból, hogy milyen személyiséget akarsz mutatni az ellenfeleid felé” – mondta. Hozzátette, hogy a versenyzők tudatosan alakíthatják ezt:
„Felveszed a versenyzői arcodat, és eldöntöd, milyen leszel a pályán, mert ez lehet megfélemlítő, zavaró vagy akár megtévesztheted az ellenfeleidet egy látszólagos bizonytalansággal. És ez is jelenthet egy kis előnyt.”
Lando Norris esetében még részletesebb munkát végzett, amely a pilóta közvetlen környezetére is kiterjedt. „A teljesítményedzője azzal keresett meg, hogy a sisak belső színe befolyásolhatja-e a látását” – idézte fel. A vizsgálatok egyértelmű eredményt hoztak. „Egy sor tesztet végeztünk, és kiderült, hogy igen, ez hatással lehet a látására.”

Wimshurst hangsúlyozta, hogy minden versenyzőnél egyedi megoldások szükségesek. „Soha nem ajánlanék valamit csak azért, mert Landónál működik. Vannak általános irányok, például a plexi színe, de mindig vannak egyéni különbségek.”
A szakember szerint a látás fejlesztése folyamatos munkát igényel. „A szemmozgató izmok is vázizmok, mint a bicepsz vagy a combhajlító, tehát edzhetők, hogy gyorsabban működjenek” – mondta. Ugyanakkor figyelmeztetett: „Ha nem edzed őket folyamatosan, visszaesnek”.
Wimshurst úgy véli, a látás a sport egyik leginkább alulértékelt területe. „Szerintem a látás a sportban általában az egyik leginkább figyelmen kívül hagyott rendszer, de egyre fontosabbá válik” – tette hozzá.