DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 7. kedd
F1

„Szép trükköt” fedezett fel Verstappen a GT-autóban

Rutinos csapattársa szerint olyat csinált a holland F1-es pilóta, ami a GT-specialisták számára is újdonság, és kiemelte Verstappen elképesztő önbizalmát az autóban.

Lenyűgözte rutinos csapattársait idei első GT-versenyén Max Verstappen: az F1-es világbajnok egyrészt nagy pole-kört futott a Nordschleifén pár hete, másrészt a versenyen szoros csatát vívott a rutinos Christopher Haase ellen.

Dani Juncadella, a 34 éves spanyol veterán, aki hosszú évek óta versenyez a DTM-ben és a GT3-ban, Verstappen csapattársa volt a szóban forgó futamon. Ő közelről figyelhette, hogyan tartotta a lépést Verstappen az első igazi csatájában a Nordschleifén.

„Lenyűgöző volt látni, milyen jól értette, hogyan kell ilyen közel maradni Christopher Haase mögött, pedig ez volt az első alkalom, hogy ilyen versenyt kellett folytatnia egy GT3-as autóval ezen a pályán” – mondta Juncadella a Motorsportnak.

f1-verstappen-mercedes-gt3-nordschleife



A spanyol szerint Verstappen olyan dolgokat is megcsinált, amiket még az endurance-versenyzés ászai sem szoktak.

„Valójában valami nagyon különlegeset tett, amiről a verseny után beszéltünk. Ez olyasmi, ami nekem soha nem jutott volna eszembe – pedig már nagyon régóta vezetek GT-autókat. Nem fogom elárulni, mi az, mert inkább magamnak tartom meg. Egy szép trükköt fedezett fel. Talán egy nap elárulom.”

Juncadella a holland pilóta mentális erejét tartja ennek a gyors alkalmazkodóképességnek a magyarázatának.

„Nem is annyira a vezetési stílusáról van szó; hanem arról a hatalmas önbizalomról, amellyel beül egy alig ismert autóba, egy olyan pályán, amely abszolút magabiztosságot igényel. És már a pénteki edzéseken is remekül boldogult, a versenyen pedig szintén” – mondta.

Verstappen arról ismert, hogy F1-es kötelezettségei mellett számtalan órát tölt a szimulátorában. Juncadella szerint ez kulcsfontosságú része a „Zöld Pokolban” elért sikerének.

„A szimulátoros versenyzésben szerzett tapasztalata előnyt jelent számára. Az online GT-versenyeknek köszönhetően pontosan tudja, hogyan kell mások ellen versenyezni, és hogyan kell előre látni a helyzeteket. Ez csak azt mutatja, mennyire szenvedélyesen szereti a versenyzést” –magyarázta a spanyol pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: