Az Audi módosította Formula–1-es projektjének vezetési struktúráját, miután Jonathan Wheatley – a közlemény értelmében személyes okok miatt – azonnali hatállyal távozott. A feladatait Mattia Binotto veszi át, aki eddigi szerepe mellett csapatfőnökként is irányítja a programot. A német gyártó hangsúlyozta, hogy a hosszú távú célok nem változnak, továbbra is egy világbajnoki címekért küzdő csapat felépítése a cél az évtized végére.
A szakember 2025 áprilisa óta volt a program része, és Mattia Binotto oldalán kulcsszerepet játszott a csapat felépítésében. Az Audi Revolut F1 Team március elején pontszerzéssel mutatkozott be, ami fontos mérföldkő volt a projekt indulásában. A távozás nyomán a vezetői struktúra is átalakul, hiszen Mattia Binotto a projektvezetői szerepköre mellett a csapatfőnöki feladatokat is átveszi

Az Audi vezérigazgatója, Gernot Döllner megköszönte Wheatley munkáját, és kiemelte a projekt folytatásának irányát: „Hálásak vagyunk Jonathan Wheatley-nek a projektbe fektetett munkájáért a kulcsfontosságú belépési szakaszban, és minden jót kívánunk neki a jövőre.”
A német gyártó ugyanakkor világossá tette, hogy a hosszú távú célok változatlanok maradnak, és a vezetői átalakítás nem jelent irányváltást: „Mattia Binotto és a csapat továbbra is eltökélten halad azon az úton, amelyet kijelöltünk. A fókuszunk változatlan, minden erőforrásunkat arra fordítjuk, hogy egy olyan csapatot építsünk, amely a legmagasabb szinten versenyez, és 2030-ra világbajnoki címekért küzd a Formula–1-ben.”
„Folyamatosan fejlesztjük a szervezeti struktúráinkat annak érdekében, hogy fenntartható módon érjük el közös céljainkat.”
