DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 27. péntek
F1

Sainz: 24 sprint? Akkor kevesebb PR!

Carlos Sainz szerint ő nyitottan áll az F1 sprintverseny-bővítéséhez, de a sportág vezetésének is meg kell értenie egy nagyon fontos szempontot.

Carlos Sainz hangsúlyozta, hogy „nyitott” az ötletre, hogy az F1 növelje az egy szezonban rendezett sprintversenyek számát. A spanyol pilóta azonban kijelentette, hogy a sportnak ebben az esetben változtatnia kell azokon a terheken, amelyeket a versenyzőkre ró jelen pillanatban egy-egy hétvége.

Az F1 az elmúlt néhány évben szezononként hat sprintversenyt rendezett, azonban már jelezte, hogy a következő szezonokban tovább szeretné növelni ezt a számot. Ha a sportág ezt az utat választja, Sainz szerint változtatni kell rajta, hogy ne rontsa el a vasárnapi nagydíj kimenetelét. 

„Nyitott vagyok erre” – idézi Sainz szavait a Racingnews365.com.

„A sprintformátumot még finomítani és javítani kell, mivel néha a sprint túl sokat elárul a vasárnapi verseny várható alakulásáról. Ha ezt javítani tudjuk, és a sprintet kicsit eltérővé tudjuk tenni a vasárnapitól, akkor nyitott lennék több sprintversenyre."

f1-williams-sainz-2026-teszt



Sainz egy másik kompromisszumot is szorgalmazott, nevezetesen a versenyzők sprinthétvégék során teljesítendő marketing- és médiafeladatainak enyhítését, rámutatva, hogy ezek hosszú távon megterhelőek.

„Sajnos ez jelentősen megnöveli a pilóták munkaterhelését, mivel a sprintkvalifikáció miatt a péntek is mozgalmasabbá válik, a szombat pedig még inkább” – mondta.

„A FOM-nak és az F1-nek kissé módosítania kell a versenyhétvége formátumát a média- és a PR-kötelezettségek mennyiségét illetően, hogy nekünk legyen egy kis időnk felkészülni ezekre a versenyekre” – magyarázta a spanyol.

„Az elmúlt néhány év ebben a tekintetben rendkívül megterhelő volt a versenyzők számára. Nem akarok senkit megsérteni, de el sem lehet képzelni, hogy manapság mennyi szponzoruk van az F1-es csapatoknak, mennyi interjút adunk, mennyi marketingkötelezettségünk van. Nyitott vagyok arra, hogy több időmérő edzést és több versenyt szervezzünk a pályán, de akkor a pályán kívül finomhangolnunk kell a dolgokat.”

„Egy 24 versenyből álló naptár, mondjuk 24 sprintversennyel, képzeljék el, ha egy napon oda jutunk, akkor az nagyon megterhelő lesz mindenki számára a paddockban.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: