DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 27. péntek
F1

Elárulta a Honda, mi okozta a gondjaikat az F1-es teszten

Abnormális vibrációt észleltek, ez pedig megrongálta az akkumulátorrendszert – de az Aston Martin partnereként „visszatérő” japán F1-es motorgyártó már dolgozik a megoldáson.

Azonosította a problémát a Honda, amely tönkretette az amúgy is borzalmas bahreini tesztidőszakuk végét: elmondásuk szerint rendellenes vibrációt észleltek az erőforráson, ami kárt tett az akkumulátorrendszerben.

Azok után, hogy az Aston Martin eleve késéssel tudta megkezdeni a felkészülést a barcelonai shakedownhéten, a két bahreini teszten is folytatódott a rémálom számukra, hiszen messze a legkevesebb kört teljesítették.

honda-aston-f1-1



Mindez aztán az utolsó másfél napban csúcsosodott ki, amikor Fernando Alonso alatt leállt az autó, majd ezt követően a Honda az akkumulátornál azonosított hibát, amely miatt az utolsó napon végül mindössze hat installációs körig jutott Lance Stroll az AMR26-ossal.

Mint arról beszámoltunk már, a Honda azonosíthatta mindennek a forrását – most pedig Ikui Takeishi ügyvezető igazgató a Motorsport japán változatának hasábjain el is magyarázta, mi történt:

„Az előszezoni tesztek során rendellenes vibrációkat észleltünk. Úgy vélem, a probléma fő okát az jelentette, hogy ezek az abnormális rezgések kárt okoztak az akkumulátorrendszerben” – magyarázta Takeishi. „Erre válaszul természetesen vizsgáljuk az okokat a motor oldaláról, és intézkedéseket fogunk tenni. Ezzel egyidejűleg intézkedéseket hajtunk végre az autó oldaláról is.”

honda-aston-f1-2

„De amit valójában csinálunk, az konkrétan az, hogy használjuk a sakurai tesztpadon, amelyet felszereltünk egy monocoque-kal, hogy a rezgések elleni intézkedéseket elvégezhessük és kielemezhessünk. Jelenleg is dolgozunk az ellenintézkedések alkalmazásán.”

A szakember arra is rámutatott, hogy nehéz és összetett a helyzet: „Lényegében az a terület vibrál, ahol az akkumulátorcsomag rögzítve van. Jelen állás szerint úgy vélem, egy meglehetősen nehéz helyzettel kell szembenéznünk. Ha például olyasmi lenne az ok, mint a váltó vagy a motor, azzal sokkal könnyebb lenne megbirkózni. De gyanítom, hogy több alkatrész kölcsönhatása okozza a rezgést. Ennek fényében nem világos még, hogy egyetlen elem megoldása önmagában orvosolja-e ezt, szóval nem tudjuk kizárni, hogy ez elhúzódik.”

A Honda számára tehát nem alakul jól a tényleges gyári „visszatérés” azok után, hogy az előző években a Red Bull műszaki partnereként még győzelmeket és vb-címeket szereztek. Ám hiába a gyenge kezdés a 2026-os új szabályrendszerben, a Honda Racing Corporation elnöke, Koji Watanabe továbbra is hisz a projektben: „Sok minden történik, de egyértelműen győzni fogunk” – jelentette ki. Takeishi pedig hozzátette: szeretnének a március végi hazai futamokra, a Japán Nagydíjra „versenyképes állapotba” kerülni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: