James Vowles elmondta: nagyrészt azért nem készültek el időben az autóval, mert akkor a későbbi fejlesztési fázis elemei nem kerülhettek volna fel rá egyből. A Williams F1-es vezére nem tart attól, hogy a barcelonai shakedown kihagyása miatt hátrányból folytatnák a felkészülési időszakot.
A Williams nem tudott részt venni a múlt heti első teszten, mivel nem készültek el időben az FW48 kódjelű versenygéppel, amelynek festését kedden prezentálta a csapat. Ez annak fényében volt különösen kínos a grove-i istálló számára, mivel tavaly ők voltak az elsők, akik kijelentették, hogy az aktuális évi autó fejlesztései helyett már a 2026-os szabályrendszerre készülnek.

Éppen ezért kapásból azt a kérdést kapta meg Vowles a Formula.hu jelenlétében tartott sajtóbeszélgetésén, hogy miként fordulhatott elő, hogy annak ellenére is megcsúsztak, hogy korán a 2026-os autóra fordították a figyelmüket:
„Nagyon korán leálltunk a 2025-ös autó fejlesztésével. Ugyanakkor azzal is biztosra akarsz menni, hogy a lehető legkésőbb készülj el az első szárnnyal, hátsó szárnnyal, karosszériával, hogy az összes fejlesztési darab felkerülhessen” – magyarázta Vowles. „Szerintem a fejlesztési görbe egyelőre minden csapatnál eléggé meredek lesz idén, úgyhogy ha így tekintünk az autóra, akkor mondhattuk volna, hogy oké, építsük meg az autót már áprilisban. Akkor nyilván lett volna már autónk, de nagyon lassú lett volna a képességeihez képest, hiszen a fejlesztési versenyben hátrányban lennénk.”
„Másodszor: szervezetileg is tesztelnünk kellett magunkat. A bajnoki színvonal nemcsak azt jelenti, hogy tudsz-e aerodinamikailag és járműdinamikailag fejleszteni egy autót, hanem azt is, hogy feszegessük annak a határait, mennyi időbe telik, hogy egy ötletet átültessünk egy igazi működő autóra. Úgyhogy ezt folyamatosan ki kell tolnunk, és ilyen téren is próbára tettük magunkat, hogy bajnoki szintre kerüljünk” – tette hozzá a csapatvezető.

A Williams-főnök arról is beszélt, hogy szerinte nem lesznek hátrányban a múlt heti shakedown kihagyása miatt a további teszteken: „Sokkal jobban szerettem volna ott lenni Barcelonában: ez volt a fő cél, ezt akartuk megcsinálni, de nem sikerült” – húzta alá.
„Ugyanakkor sikeresek voltak a virtuális tesztjeink, ahogy az is, amit Carlosszal és Alexszel együtt a szimulátorban elvégeztünk. Emellett szerencsések vagyunk, hogy a Mercedes elégséges autóval futott a teszten, hogy sok adatot kapjunk a váltóról és az erőforrásról egyaránt, aminek köszönhetően előnyben lehetünk ilyen téren, amikor megérkezünk Bahreinbe.”
„Ezért nem hiszem, hogy hátrányból kezdjük meg a hatnapos tesztet. Ez részben szerencsének is köszönhető, mert a hajtáslánc és a váltó is megbízható, és a virtuális tesztek is feltártak démonokat, amelyek elrejtőztek az autóban.”
„Ami hiányzik, hogy a pilóták megfelelően tökéletesítsék azt, ami a pályán történik, illetve annak korrelációja, hogy lássuk, ténylegesen hol állunk aero- és járműdinamikailag. De azzal, hogy hat napig tesztelhetünk még, illetve a vadonatúj világszínű szimulátorunkkal, amelybe sokat fektettünk és tavaly óta működik, és ami szerintem a mércét jelenti ebben a műfajban, úgy vélem, enyhíteni tudjuk ezeket.”