„Legalább” az első F1-es futamgyőzelmét szeretné megszerezni 2026-ban – árulta el a Red Bull Racing detroiti csapat- és festésbemutatóján Isack Hadjar, aki azt is elmondta: gyerekként mindig arról álmodott, hogy ennél az alakulatnál versenyezzen.
Hadjar tavaly remek produkcióval debütált a száguldó cirkuszban, a Holland Nagydíjon dobogóra is állhatott a Racing Bullsszal. Ennek fényében senkit nem ért váratlanul, hogy az energiaitalosok úgy döntöttek, hogy az elődjeihez hasonlóan jórészt csak küszködő Yuki Tsunoda helyett idén már a francia lesz Max Verstappen társa a nagycsapatnál.

„Még mindig kicsit valószerűtlen számomra” – ismerte el a váltás kapcsán Hadjar a bemutatón. „Mindig arról álmodtam, hogy ennél a csapatnál versenyezhetek, gyerekként tv-t nézve láttam, ahogy Vettel nyerte a vb-címeit. És most végre itt vagyok a nagycsapatnál, úgyhogy igazi megtiszteltetés, hogy a Red Bull Racing része lehetek, és Max mellett versenyezhetek.”
Az átigazolás ellenére azért nem lesz teljesen új a közeg a fiatal pilóta számára: „Néhány éve már tagja vagyok a Red Bull családnak, amióta gyerekként aláírtam a pilótaprogramjukba. Szóval nem teljesen új számomra, volt már néhány szereplésem velük, már két éve is, amikor még a Formula-2-ben versenyeztem.”
„Úgyhogy szerencsére nem mindenkivel most találkozom először, vannak ismerős arcok, mint például Laurent [Mekies, a Red Bull csapatfőnöke, aki tavaly az idény első felében még a Racing Bullst irányította – a szerk.], plusz néhány mérnök. És elég korán el is kezdtem a munkát, hogy biztosan teljesen alkalmazkodjam és felvegyem a ritmust.”
Bár Verstappen előző csapattársainak szenvedése okán nagy kérdés, Hadjar mire mehet a Red Bull-lal, amikor arról kérdezték, hogy mi a célkitűzése a 2026-os idényre, a francia tétovázva ugyan, de határozott választ adott: „Az első győzelem megszerzése jó lenne. Legalább” – tette hozzá.