A Mercedes csapatfőnöke úgy látja, Antonelli teljesítménye összességében biztató, de a szezon elején körülötte kialakult felhajtás többet ártott, mint használt.

„Mindig igyekeztem mérsékelni az iránta táplált elvárásokat” – jelentette ki Toto Wolff.
„Az olaszok Montreal és a miami pole után már legendás Kimi Antonelliről beszéltek, és ez további nyomást rakott a vállára.”
A Mercedes-főnök külön kiemelte Antonelli brazíliai teljesítményét, ahol a fiatal versenyző kemény védekezéssel tartotta maga mögött Max Verstappent.
„Brazíliában megvédte a második helyet Max előtt, ami nagyon lenyűgöző volt, de nekünk nem ez a cél. Mi versenyeket és bajnokságokat akarunk nyerni” – tette hozzá Wolff.
Nem volt kérdés a maradása
Antonelli idényén bőven akadtak nehezebb pillanatok is, Wolff azonban egyértelművé tette, hogy a Mercedesnél nem forgott veszélyben a jövője.

„Kimi jövő évi ülése nem volt kérdéses. Tudtuk, hogy egy újonc évben lesznek fájdalmas hétvégék is. A cél nem az, hogy az első szezonjában verhetetlen legyen, hanem az, hogy tanuljon, fejlődjön, és hosszú távon világbajnokká érjen.”