DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Steiner: Bajba kerülhet a McLaren

Guenther Steiner úgy véli, a McLarennél eljött az idő arra, hogy a csapat minden figyelmét és erőforrását Oscar Piastrira összpontosítsa, különben veszélybe kerülhet az egyéni világbajnoki cím.

A korábbi Haas-csapatfőnök szerint a wokingiaknak most stratégiai döntést kell hozniuk – Steiner a The Red Flags Podcastban kifejtette, mit vár el egy élcsapattól, ha két versenyzője küzd egymással a bajnoki címért.



„Amit Szingapúrban láttunk, az nem egy bajnok gárdához méltó show volt. Vagy hagyják őket versenyezni, vagy ha attól tartanak, hogy elveszítik a bajnokságot, akkor döntést kell hozni. Két út van, és valamelyiket választani kell” – mondta Steiner.

Oscar mellett kell dönteni

Steiner szerint egyértelmű, ki mellett kell a McLarennek elköteleződnie a szezon hajrájában.

„Oscarnak több pontja van. Sajnálom, ez nem Lando ellen szól, de Piastri az első két harmadban jobb pozícióba hozta magát.”

„Ha elveszítik az egyénit, senki sem lesz boldog – sem én, sem a versenyzők. Ebben az esetben két elégedetlen pilótájuk lenne… Ha legalább az egyiket előnyben részesítik, akkor csak egy boldogtalan versenyzőjük lesz.”

Zak Brown felé is üzent

Steinert arról is megkérdezték, milyen tanácsot adna a McLaren vezérigazgatójának, Zak Brownnak, ha most hívná fel telefonon. A válasza rövid volt, de lényegre törő.

„Eddig egymás ellen versenyeztek, most viszont támogatásra szorulnak. Tavaly nem nyerték meg az egyénit, és ha így folytatják – mint Szingapúrban –, akkor még nincs eldöntve semmi. Továbbra is úgy gondolom, hogy meg fogják nyerni, mert előbb-utóbb meghozzák a döntést, amiről beszéltem. Különben a versenyzők egymással fognak összeveszni – ez is benne van.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: