DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

„Fél másodpercet veszítettem a gumik miatt” – Hamilton

A Q1-ben még leggyorsabb Lewis Hamilton szerint a Ferrarinak ki kell figyelnie, mit csinálnak a riválisok: a Mercedes példáját hozta fel a szingapúri F1-es időmérőről.

Lewis Hamilton volt a Szingapúri Nagydíj Q1-es fázisának leggyorsabb versenyzője, az ígéretes indítás ellenére azonban csak hatodik helyre kvalifikált a rajtrácson, Q3-as gyorskörén egy tizedmásodperccel sem volt gyorsabb, mint az első fázisban, míg az első három helyezett hét-nyolc tizedet javított.

A hétszeres világbajnok elmondta, a Q1-ben azt hitte, hogy a legjobb helyezésekért fog harcolni, de ismét nem sikerült optimalizálni az időmérőt, elsősorban gumihőmérséklet miatt: az SF-25 abroncsai öt-hat Celsius-fokot veszítettek a bokszutcában várakozva, ami becslése szerint fél másodperc időveszteségben mutatkozott meg. Hamilton felhívta csapata figyelmét, a riválisokra kell figyelniük: példaként felhozta a pole-pozíciót szerző Mercedest, amely az etapok kezdetén elsőként hagyta el a bokszutcát.

„Élveztem (a kvalifikációt), megvolt az érzés egész hétvégén, jó volt az érzet az autóban ülve. Láttuk a Q1-et, erősnek éreztem magam, és azt gondoltam, a top pozícióként harcolunk” – kezdte nyilatkozatát a helyszínen a tévés riportereknek Hamilton.



„Haladunk a tervünk alapján, és végül a bokszutcában várakozva kötünk ki, gumihőmérsékletet veszítünk, elhasználjuk a gumit a kivezető körön, aztán bejövünk. Megnyilvánul a hőmérsékleti hatás. Ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy nem sikerül optimalizálni a szakaszokat. Munka vár ránk az optimalizáció érdekében” – mutatott rá Hamilton, hogy a Q1-hez viszonyított visszaesés (vagy ha úgy nézzük, várható fejlődés hiánya) a gumihőmérsékletben keresendő.

„A Mercedes elsőként ment ki, és nem veszítettek gumihőmérsékletet”

A hőmérsékleti problémát kifejtve azzal folytatta: csapaton belül foglalkozni kell a jelenséggel, és érdemes lesz kifigyelniük, mi működik más csapatoknál. Itt nevesítette a Mercedest, melynek jó formáját a bokszutcai kimenetekig vezette vissza.

„A háttérben beszélni fogunk, párbeszédre van szükség erről a témáról, a folyamat javítására. Mindenki keményen dolgozik, amennyire tud, egyszerűen figyelni kell arra, mit csinálnak a többiek. A Mercedes elsőként ment ki, és nem veszítettek gumihőmérsékletet, semennyit, majd az élen végeztek. Mi vártunk, leálltunk az autóval a bokszutca végén és öt-hat fokot vesztettünk, amit nehéz visszanyerni.”

„A Q3-ban semmit nem tudtam kezdeni, egyszerűen fél másodperc teljesítményt elvesztettem a gumik miatt. Frusztráló, de holnap megpróbálom a legjobbat nyújtani, ami tőlem telhető” – ígérte a hatodik rajtkockából kezdő Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: