DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Bejelentés: Herta is csatlakozik a Cadillac F1-es csapatához

Megtörtént a bejelentés, Colton Herta is a Cadillac F1-es projektjét segíti majd, tesztpilótaként vállal szerepet.

Az F1-be jövőre megérkező Cadillac bejelentette, hogy az amerikai Colton Herta lesz a formáció (egyik/első) tesztpilótája 2026-ban.

Herta F1-es debütálása már évek óta téma, de eddig sem a szuperlicenszpontjai nem voltak meg (most sincsenek még), sem a lehetőségek nem alakultak úgy, hogy erre sor kerülhessen, az amerikai csapattal kapcsolatban viszont folyamatosam felmerül, hogy szüksége lenne egy amerikai versenyzőre is.

A két állandó pilóta Sergio Perez és Valtteri Bottas lesz 2026-ban, hozzájuk csatlakozhat tesztpilótaként Herta, akivel kapcsolatban az a hír járja, hogy az F2-ben szeretne versenyezni, amellyel sokat segíthetne a szuperlicenszén.

A Cadillac közleménye szerint Herta pontos 2026-os versenyprogramját később jelentik majd be, viszont az Andretti IndyCar-csapatát biztosan otthagyja, mivel az istálló egy közösségi médiás posztban el is köszönt tőle, majd azt is bejelentették, hogy a Penske-t 17 év után elhagyó Will Power kerül a helyére.

herta



Herta 25 esztendős amerikai pilóta, aki 2018-ban debütált az IndyCarban, ahol azóta egy év végi harmadik és (tavaly) egy év végi második helyezést ért el, kilenc futamot nyert, és évek óta a Cadillac F1-es istállójának alapját adó Andretti alkalmazásában áll.

„Hihetetlenül izgatott vagyok, hogy tesztversenyzőként csatlakozom a Cadillac F1-es csapatához” – nyilatkozta a bejelentés kapcsán Herta. „Ez egy álomlehetőség, és hosszú ideje dolgozom ezért. Nem tudtam kihagyni, hogy része legyek a Cadillac F1-es alakulatának egy ilyen fontos pillanatban.”

„Az álmom mindig az volt, hogy a Formula-1-ben versenyezzek, és óriási lépésnek tekintem ezt a lépést a cél felé. Egyelőre arra koncentrálok, hogy minden tőlem telhető módon segítsem a Cadillacet egy versenyképes csapat építésében.”

Graeme Lowdon, a Cadillac F1-es csapatvezetője így kommentált: „Colton egy hihetetlenül tehetséges pilóta, aki bizonyította a sebességét, a versenyerejét és a korát meghaladó érettségét. Az amerikai autósport csúcskategóriájában szerzett tapasztalata a TWG Motorsport családjának tökéletessé teszi erre a szerepre, és értékes és friss perspektívát és energiát hoz a csapatunkba, amelyet folyamatosan építünk a jövőt szem előtt tartva.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: