Alábecsülte a versenyzők emberi mivoltát Franco Colapinto előléptetésekor, amely talán nem is a megfelelő időpontban történt meg – ismerte el Flavio Briatore az argentin halovány eredményei kapcsán.
Amikor télen az Alpine megszerezte a tavaly a Williamsnél menet közben Logan Sargeantot váltó Colapintót, úgy tűnt, csak idő kérdése, hogy teszt- és tartalékpilótai státuszból előlépjen teljes értékű versenyzővé. Ez végül a 2025-ös idény hetedik fordulóján történt meg, mindössze hat nagydíj után ugyanis lecserélték Jack Doohant az argentinra.

Aki azonban egyáltalán nem jelentett szintlépést az ausztrálhoz képest: az eddig teljesített nyolc futama alatt Colapinto sem tudott pontot szerezni az Alpine színeiben – így nem csoda, hogy folyamatosan téma, hogy esetleg újabb pilótacsere jöhet az enstone-i gárdánál.
Amikor mindez szóba került az FIA pénteki csapatvezetői sajtótájékoztatóján a Holland Nagydíj helyszínén, Zandvoortban, Briatore elismerte, hogy talán hibát követett el, ahogy a helyzetet kezelte:
„Lecseréltük Doohant Francóra, de talán ugyanazzal a problémával küzd, hogy túl nagy a nyomás a Formula-1-ben. Talán túl nagy nyomást helyeztünk rá.”

„Olykor számításba kell vennünk, hogy a versenyző is ember, és néha meg kell értenünk, mi zajlik a fejükben, hiszen még fiatalok, 19-23 évesek… Néha a mi hibánk, hogy alábecsüljük a pilóta emberi oldalát. Mindig az időzítést figyeljük. Lehet, hogy hibáztam valamit a versenyző kezelésében.”
Briatore arról is beszélt, hogy talán túl korán kapott lehetőséget tőlük az argentin: „Úgy gondolom, nagyon nehéz boldogulni egy pilótának ezzel az autóval. Talán nem volt megfelelő az időzítés arra, hogy Francót a Formula-1-be hozzuk, lehet, hogy szüksége lett volna még egy évre.”
„Nem vagyok elégedett, ha az eredményeket nézzük, és azok a fontosak. Nagyon keményen próbálkozott. Nagyon keményen próbálkozott a mérnöki csapat is, de nem igazán erre számítok Colapintótól.”