DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Norris: Nem megbánni kell a hibákat, hanem tanulni belőlük

Két esetet emelt ki különösen az F1-es vb-címért harcoló brit, de szerinte a rossz döntéseket nem megbánni kell, hanem tanulni belőlük és fejlődni általuk.

A kínai sprintidőmérő és a Kanadai Nagydíjon történt ütközés az a két hiba, amelyet leginkább elszalasztott lehetőségnek érez a 2025-ös szezonból Lando Norris, ugyanakkor hangsúlyozta: nem bánta meg az akkori döntéseit, amelyekből igyekszik tanulni.

Norris kilencpontos hátránnyal fordul rá a Formula-1-es idény második felére a csapattárs Oscar Piastrival szemben. A nyári szünetet megelőzően viszont már ő volt jobb formában, a legutóbbi négy nagydíjból hármat is ő nyert meg.

f1-norris-mclaren-1_1



Korábban azonban voltak elpuskázott lehetőségei – amikor Zandvoortban arról kérdezték, hogy megbánta-e ezeket, a McLaren pilótája két esetet emelt ki, ugyanakkor hangsúlyozta: nem a megbánás a lényeg, hanem hogy fejlődjön a hibái után.

„Hozhattam volna olykor esetleg jobb döntéseket? Igen. Az egyik fő ilyen eset a kínai sprintidőmérő volt: úgy gondolom, a köröm elég jó volt a pole-hoz az utolsó hajtűkanyarig, ahol elfékeztem magam. Ha az a gondolat járt volna a fejemben a féktáv előtt, hogy ’ez egy hosszú, ne próbálj meg hős lenni’, akkor befejeztem volna. Nyolc pontot buktam ott ezen” – idézi Norrist a Motorsport.

„És ha visszatekintünk Kanadára és újrafutnám, kicsit okosabb lennék és nem vállalnék annyi kockázatot, akkor nem veszítettem volna annyi pontot ott.”

„Nem mondanám, hogy megbántam ezeket a pillanatokat. Úgy értem, azt kívánom-e, hogy megváltoztathatnám-e és javíthatnék-e ezeken? Igen, ugyanakkor nem bánom ezeket a döntéseket, mert ez vagyok én, ilyen az élet, ez így alakult.”

f1-norris-mclaren-2_2

„Olykor te jársz jól és szerencsés vagy, olykor pont fordítva és nem a legjobb döntéseket hozod, de gyakran ezekből tanulsz a legtöbbet és ezek segítenek neked a leginkább a jövőt illetően. Azt hiszem, úgy élem inkább az életemet, hogy nem bánom meg azt, amit csináltam, inkább próbálok tanulni és fejlődni általa.”

„Néhány keményebb időszakon mentem keresztül az év elején” – tette hozzá a brit. „Jól kezdtem, de aztán voltak trükkös pillanatokat, amelyeken elég sokat dolgoztunk, én és a csapat egyaránt, hogy javuljunk és visszatérjünk a megfelelő útra. És ezt meg is tettük, ezért jó volt látni, hogy jól alakultak újra az eredményeim.”

„De mindig vannak további dolgok, amelyeken igyekezhetünk javítani és erősebbé válni. És erről szól végső soron a Formula-1. Úgyhogy jól érzem magam, készen állok a folytatásra: készen állok egy valószínűleg hosszú, trükkös, kihívásokat jelentő második félidőre, amelynek jó okai vannak, hogy ilyen lesz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: