Kiemelten fontos lesz, hogy végre jó helyzetben kezdjen egy új érában a Ferrari – erről beszélt Charles Leclerc.
A monacói pilóta szerint már minden 2026-ról, illetve az azt követő évekről szól, hiszen borzasztóan fontos lesz, hogy versenyképes csapattal, autóval és egy jól felépített fejlesztési tervvel vágjon neki a teljesen új korszaknak a Scuderia – ez az utóbbi szabályváltozások idején egyszer sem sikerült.
Leclerc szerint Fred Vasseur csapatfőnök irányításával viszont most képesek lehetnek erre.
„Fred is nagyon fontos része, de a legnagyobb része az, hogy a teljes csapat hogyan dolgozik. És én biztos vagyok benne, hogy a helyes irányba haladunk” – idézi Leclerc szavait a Racingnews365.com.
„Fordulópont lesz a következő szezon a teljesen új éra és a teljesen új autók miatt. Ilyenkor mindig az a fontos, hogy jó helyzetben kezdj, mert mindig sokkal nehezebb felzárkózni, hiszen ilyenkor mindenki a nagy fejlesztéseket hajszolja” – magyarázta.
„Ilyenkor hátrányt csökkenteni nehéz, úgyhogy elöl kell kezdenünk, jó helyzetben kell lennünk az elején, aztán meglátjuk. Jelenleg teljes mértékben elkötelezett vagyok azt illetően, hogy megpróbáljam újra naggyá tenni a Ferrarit és nyerni.”
A jelenlegi, 2022-ben indult autógenerációk első évét ugyan jól kezdte a Ferrari, de hamar kiderült, hogy az alapkoncepció zsákutca, így hiába dobta rá a csapat az előző két évét, igazából fél szezonon keresztül volt versenyképes, aztán legyorsulta előbb a Red Bull, majd a többiek is.
Vasseur vezetésével irányba álltak tavaly, és bár vannak hullámvölgyeik, idén is problémákkal küzdenek, de Leclerc reméli, hogy ezzel a stábbal végre sikerül jól kezdeniük egy érát, és megfelelő irányba fejleszteniük utána – ez is kiemelten fontos lesz, Fernando Alonso a minap arról beszélt, hogy az Aston Martinnál Adrian Newey már azon gondolkodik, hogy milyen megoldandó feladataik lehetnek az első fejlesztések után.