DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Nem olyan nagy Antonelli lemaradása Russell szerint

Nincs olyan messze George Russelltől Andrea Kimi Antonelli, mint amennyire az eredményeik mutatják. A Mercedes azonban így is őszintén beszél az olasz nehéz szezonjáról.

Nehezen alakul eddig Andrea Kimi Antonelli szezonja – azok után, hogy újonc évének elején remekül kezdett, visszaesett a teljesítménye az imolai futamtól kezdve. A fiatal olasz nem csupán a nagydíjakon, de az időmérős eredményeit tekintve is jócskán elmarad csapattársától, George Russelltől, aki viszont most megvédte kollégáját. 

„A helyzet az, hogy a tempóbeli különbsége hozzám képest nem változott. Kanadában megszereztem a pole-t, ő negyedik lett, de hat tizedmásodperccel volt mögöttem. Belgiumban kiesett a Q1-ben, én bejutottam a Q3-ba – de csak három tizedre volt tőlem” – magyarázta Russell a Motorsportnak.

„Az emberek csak a végeredményt nézik, de az az igazság, hogy még mindig fejlődik, miközben mi csapatként hátrafelé mentünk. Hirtelen olyan csatákba keveredünk, ahol egy tizedmásodperc hat vagy hét rajtpozíciót jelent. Ezelőtt egy tizedmásodperc egy pozíciót jelentett azon helyezések esetében, amikért mi küzdöttünk.”



A brit pilóta úgy érzi, jót tett a Mercedesnek az a friss, új kezdet, amelyet Antonelli érkezése jelentett.

„Minden változásnak egy szervezeten belül vannak előnyei és hátrányai is. A változás Lewisszal – nekünk nagyon jót tett csapatként, hiszen tiszta lappal kezdhettünk. Néha meg kell törnünk egy mintát annak érdekében, hogy erősebben térhessünk vissza a pályára” – magyarázta Russell.

 

Őszinte beszélgetések kellenek

Bradley Lord, a Mercedes F1-es kommunikációs vezetője elmondta, hogy tisztában vannak a ténnyel, hogy Antonelli első szezonja a tanulásról szól. Viszont így is meg kell beszélniük, ha az olasz nem teljesít megfelelően.

„Minden ember pozitívan reagál arra, ha tudja, hogy a csapata támogatja őt és megbízik benne. Ez viszont nem azt jelenti, hogy nincsenek őszinte beszélgetéseink akkor, ha nem éri el a kitűzött célokat.”

„Nem azt mondom, hogy Kimivel ez a helyzet, inkább általánosságban értem. Mindenkire hatással van a támogatás érzése és a csapatszellem. Végig ez volt a helyzet eddig az első szezonjában, valamint tavaly is a felkészülés során.”

„Nem szabad elveszned a pillanatban, látnod kell, hogy ez mind része a tanulási görbének és a fejlődésnek. Erről szól ez az év” – idézi szavait a RacingNews365. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: