DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Albon: Három ok a Williams erős formájára

Alex Albon szerint három kulcstényező áll a Williams idei formája mögött – a brit-thai pilóta úgy érzi, kezdenek összeállni a dolgok a grove-i istállónál.

Alex Albon 14 fordulót követően 54 ponttal a nyolcadik helyen áll a bajnokságban, amivel vezeti a középmezőnyt. A 2025-ös idény eddigi tíz futamából nyolcszor a legjobb tízben végzett – csupán a Magyar Nagydíjon (15. hely) és egy másik alkalommal maradt le a pontszerzésről azokon a futamokon, amikor célbaért.



„Ez az év kiemelkedőnek tűnik” – mondta Albon, aki szerint három fő tényező áll a teljesítménye mögött: a Red Bullnál szerzett tapasztalat, a Williams idei autója és a megnövekedett önbizalma.

A brit-thai versenyző pályafutása elején 18 hónapot versenyzett Max Verstappen mellett a Red Bullnál, ami szerinte kulcsszerepet játszott fejlődésében: „Sokat tanultam akkor, és évről évre egyre erősebb lettem.”

Albon külön kiemelte a Grove-ban dolgozó mérnökök munkáját, akik megalkották az FW47-est – a Williams legerősebb autóját azóta, hogy 2022-ben csatlakozott a csapathoz. „A csapat fantasztikus munkát végzett, hogy olyan autót adjon nekem, amellyel erős eredményeket tudok elérni” – fogalmazott.

A harmadik tényező a stabilitás: Albon szerint az idei autó sokkal kiszámíthatóbb, ami lehetővé teszi, hogy magabiztosabban tudjon a határon autózni. 

„Nincsenek olyan hirtelen mozdulatok, amelyek tavaly időnként a falnak szorítottak minket. Ez növeli az önbizalmat, és így egyre jobban ki lehet használni az autót. Ha már igazán kényelmesen érzed magad, akkor jó, konzisztens versenyeket tudsz futni – amit idén is csináltunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: