Yuki Tsunoda kiemelte, hogy a Spa-Francorchamps-ban megkapott frissített pardlólemezzel „agresszívebb” lehet a Red Bull autójával.
Tsunoda az idei imolai balesete óta Max Verstappenhez képest régebbi specifikációjú autóval versenyzett, ám a Christian Horner távozása utáni első versenyhétvégén ő is megkapta a legfrissebb fejlesztést, ami meg is látszott a teljesítményén: eddigi legjobb Red Bull-os időmérőjét futva a hetedik helyre kvalifikált Spában.

Amikor a RacingNews365 megkérdezte, mit nyer az új padlólemezzel a régivel összehasonlítva, Tsunoda így válaszolt:
„Szó szerint egy kicsit több tapadást. Papíron már látszik, mekkora különbség van, már nem is tudom, hány futam óta. Figyelembe véve, hogy a Max és köztem lévő köridő-különbség nem volt olyan nagy, tudtam, hogy én és a mérnöki csoportom jó irányba haladunk, hogy úgy javuljak, ahogy szeretnénk. Örülök, hogy javultam, egyszerűen csak jobb a tapadás” – magyarázta a japán.
„A korábbi egyszerűen csak érzékenyebb volt, mint bármi más. Ha egyszer megcsúszott, akkor már nem lehet megfogni. Ezzel az autóval viszont agresszívebb lehet az ember.”
Tsunoda autója még mindig nem teljesen azonos specifikációjú, mint Verstappené, de a japán pilóta nem árulta el, mely alkatrészek különböznek egymástól.
„A csapat jó munkát végzett, hogy a kvalifikáció előtt megkapjam a frissítéseket” – mondta.
„Ez elég volt ahhoz, hogy ebben a pozícióban legyek. Még van mit javítani, de a padlólemez mindenképp elég jelentős volt. Sokkal jobb érzés. Nem tudom megmondani, melyik alkatrészek hiányoznak, de a padló megvan.”