Csak egy-egy pillanatra lehet kihívás elé állítani a McLarent – így látja az idei F1-es szezont Fred Vasseur.
A Ferrari csapatfőnöke szerint a wokingiak autója alapesetben jelentősen gyorsabb a többieknél, elsősorban a gumikezelés miatt – de lehetnek olyan körülmények, amelyek között csatázhat velük valamelyik rivális.
„Az abroncsok menedzselése nem az idei, hanem az utóbbi huszonöt év fő témája” – idézi Vasseur szavait a Racingnews365.com.

„Viszont még inkább igaz ez, ha a mezőny ennyire szoros, mint most. Viszont a McLaren a körülményektől függően hat-hét tizedmásodperccel is gyorsabb lehet. Mi többiek mindannyian szenvedünk azzal, hogy minden helyzetben versenyképesek legyünk, de ez az aszfalttól és a pálya vonalvezetésétől is függ” – magyarázta.
„Azt már láttuk, hogy nehéz lesz visszajönni a McLarenre, akkora az előnyük. Bizonyos pályákon, bizonyos körülmények között harcolhatunk velük, de összességében előnyben vannak. Viszont harcolhatunk a Mercedesszel és a Red Bull-lal.”
Arról viszont még nem mondott le a francia, hogy a Scuderia futamot nyerhessen idén – egyelőre tizenkét versenyhétvége után négy dobogós helyezést tudnak felmutatni.
„Még mindig harcban vagyunk azért, hogy nyerjünk pár futamot. Ez fontos a csapat számára a 2026-os szezon előtt” – fogalmazott Vasseur.