DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Új lendületet kap a dél-afrikai F1-es futam?

Dél-Afrika sportminisztere szerint két héten belül döntő megbeszélés jöhet a Formula–1 vezetésével – új lendületet kapott az ország F1-es futamának ügye, több nagyvállalat is támogatná a visszatérést.

Dél-Afrika sportért felelős minisztere, Gayton McKenzie ismét beszélt a Formula–1 visszatérésének lehetőségéről az országba, és megerősítette: két héten belül kulcsfontosságú tárgyalásra kerül sor az F1 vezetésével. A miniszter szerint a nagydíj kormányzati pénz nélkül, magántőkéből is megvalósítható lenne, és a projekt mögé több nagyvállalat is felsorakozott. A cél, hogy Afrika újra felkerüljön az F1 térképére, amiben Kyalami lehet a központi szereplő.

Bár májusban Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója még óvatosan fogalmazott, mondván, több afrikai helyszínnel is tárgyalnak, de a pénzügyi stabilitás hiánya miatt rövid távon nem várható előrelépés, McKenzie most új reményt hozott a kontinens nagydíjrendezésében reménykedőknek.

delafrika-2



„Sokan nevettek, amikor azt mondtam, a Formula–1-nek vissza kell térnie Dél-Afrikába. Egyvalaki nem nevetett, Toby Venter, a kyalami versenypálya tulajdonosa” – mondta a miniszter, majd felidézte, hogy amikor közölte Venterrel, hogy a kormány nem tud anyagilag hozzájárulni a pálya F1-es szabványokra emeléséhez, a tulajdonos így válaszolt: „Hazafias kötelességemnek tekintem, hogy ezt én vállaljam.”

A miniszter megerősítette: több megbeszélés zajlott már az F1 vezetésével, és „egy kulcsfontosságú egyeztetés” két héten belül esedékes. „Akik azt mondják, hogy az ország nem engedheti meg magának az F1-et, azoknak én azt mondom, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne rendezzünk futamot” – fogalmazott szenvedélyesen.

delafrika-3

McKenzie szerint az F1-es futam nem állami pénzből valósulna meg, hanem a magánszektor segítségével. Több nagyvállalat – köztük az MTN, a MultiChoice és a Heineken – is támogatná a projektet, és ott lesznek a Formula–1-gyel esedékes találkozón. „Ők is látják ebben az értéket. Nem lehet világbajnokságnak nevezni egy sorozatot, amely egy teljes kontinenst kihagy, különösen a szubszaharai Afrikát” – tette hozzá.

A 6,3 milliárd randos (kb. 262 millió font) sport- és kultúrafejlesztési költségvetés is jelzi, hogy Dél-Afrika komolyan gondolja a nemzetközi eseményekre való nyitást. McKenzie arra is emlékeztetett, hogy az ország 2010-ben már bizonyított: „Megrendeztük a legjobb labdarúgó világbajnokságot, ezzel feltettük az országunkat a nagy események térképére. Most nem fordulhatunk vissza!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: