DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Vowles: Nem bajnoki szintű szervezet a Williams

Nem tudja megoldani idei autójának problémáját a Williams, mivel a csapatnál emberi erővel igyekeznek megtalálni a válaszokat egy olyan kérdésre, amelyre csak a megfelelő eszközök tudnának válaszolni.

Az ígéretesnek tűnő év eleji szereplés után mélyrepülésbe kezdett a Williams. A brit csapat pilótái az elmúlt öt futamon mindössze nyolc pontot szereztek, de még így is a konstruktőri bajnokság ötödik helyén állnak – riválisaik azonban vészesen közelítenek hozzájuk.

James Vowles, a grove-iak csapatfőnöke bevallotta, hogy nem találták el tökéletesen az autótervezéskor az FW47-es dizájnját, így jelenleg is küzdenek egy komolyabb problémával. Az infrastrukturális hiányosságok miatt azonban nincs könnyű dolguk.

„Egy olyan problémával küzdünk, aminek megoldására számos próbát tettünk már idén. Sikerült? Nem” – vallotta be a The Race szaklapnak Vowles. 



„Mindig is mondtam, hogy a megfelelő szintű szimulációra van szükség ahhoz, hogy úgy vezess, ahogy kéne. Jelenleg mi ezeket a problémákat virtuális tesztek és valós tesztek segítségével térképezzük fel, de nem így kéne csinálni. Egyszerűen nincs meg a kellő infrastruktúránk hozzá.”

„Jelenleg embereket használunk arra, hogy megállapítsuk, hol kéne lennünk, ahelyett, hogy a megfelelő eszközöket használnánk. Ez mindig gyenge eredményekhez fog vezetni.”

„A következő pár futamon érkezik pár megoldási próbálkozásunk, de ezek inkább arról fognak szólni, hogy tanulunk a pályán, majd reagálunk azokra a dolgokra, amiket tanultunk. Ezáltal mindig le vagyunk maradva.”

Vowles maga is bevallotta, hogy egyelőre nincsenek azon a szinten, hogy az élmezőnyben küzdjenek, de ezzel a csapat összes tagja tisztában van, és így próbálnak meg fejlődni. 

„A szervezetünk egyik része sem bajnoki szintű. Ez magában foglalja a műveleteket és amiket csinálunk. Azonban kialakítottunk egy olyan kultúrát a csapaton belül – és ez eléggé szembetűnő –, hogy valaki azonnal felismeri és felemelt kézzel mondja, hogy ezt rosszul csináltam, ezt fogjuk megjavítani jövő hétre.”

„A csapaton belül nincsenek olyan személyek, akik azt állítják, hogy a megfelelő szinten vagyunk” – mondta Vowles.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: