DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

„A nyelvnek nincs csontja” – Ben Sulayem reagál

Az új elnökjelölt, Tim Mayer keményen nekiment Ben Sulayemnek az FIA vezetését bírálva, de a jelenlegi elnök szerint ellenfele csupán „kívülálló”, aki „nem lát rá a rendszerre” – de sok sikert kíván neki!

Éles szóváltásba torkollott az FIA elnöki pozíciójáért induló választási kampány: Tim Mayer korábbi sportfelügyelő a jelenlegi elnököt, Mohammed Ben Sulayemet „terrort alkalmazó vezetőként” jellemezte, akinek irányítása alatt koncentrálódott a hatalom és megszűnt az átláthatóság. A jelenlegi elnök viszont visszautasította a vádakat, és azt állítja: Mayer nincs tisztában a szövetség valódi működésével. Az emirátusi sportvezető hangsúlyozta, hogy a tagság dönt majd – ő pedig a munkájára koncentrál.

Mayer szerint az FIA-ben „illúzió” az átláthatóság és az integritás, a vezetés alatt „koncentrálódott a hatalom”, és a dolgozók „félelemmel telve” járnak be az irodába – egyenesen „terrorként” jellemezve a jelenlegi állapotokat. A vádakra Ben Sulayem csak késve reagált. Mint elmondta, az első nap nem is tudott Mayer kijelentéseiről, és a másnap figyelmeztették rá.

tim-mayer



„Azt mondták nekem, hogy teflon a bőröm. Valójában nem erről van szó, egyszerűen nem olvasok ilyesmit. Bocsánat, nincs rá időm, így nem is hat rám” – idézte a RacingNews365 az elnököt, aki a „terrorkorszakot” emlegető vádat így hárította el: „Sajnálom azokat, akik így látják. Egyszerűen nincsenek kapcsolatban az FIA-val. Mayer stewardként dolgozott, de ez nem jelenti azt, hogy belső ember is volt. A sportfelügyelő nem egy alkalmazott.”

Ben Sulayem azt is hangsúlyozta, hogy az FIA ma már másként működik, mint korábban: „A szövetség a tagokért dolgozik, nem csak a promóterért. Ha fejleszteni akarjuk a motorsportot, hallgatnunk kell a tagokra, hiszen ők alkotják az FIA-t, ők jelentik a legnagyobb erőT

bensulayem-2025

Az elnök kijelentette, hogy nem fog belemenni ilyen vitákba: „Túl elfoglalt vagyok ahhoz, hogy ilyen vádakkal foglalkozzak. Nem fogok beleesni abba a csapdába, hogy reagálnom kell arra, hogy terrorizálom az embereket Kampány van, mindenki mondhat, amit akar. Nálunk azt mondják arabul: a nyelvnek nincs csontja.”

Arra a felvetésre, miszerint Mayer indulása valójában bosszú lenne a tavalyi menesztése miatt, Ben Sulayem úgy reagált: „Ami tavaly történt, az közte és a rendszer között zajlott. Nem veszek részt ilyen dolgokban.” Hozzátette, ha Mayernek kifogása van, fordulhat a Nemzetközi Fellebbviteli Bírósághoz, de ő ezekkel nem foglalkozik: „Az FIA számomra nagyobb ennél, nagyobb bárkinél.”

Arra a kérdésre, hogy lát-e Mayerben valós ellenfelet, Ben Sulayem úgy felelt, hogy nem ér rá ezzel foglalkozni, mert el van foglalva a rali, ralikrossz és endurance világbajnoksággal. „Nem emészthet fel a kampány. A tagok döntenek majd, hogy engem akarnak vagy valaki mást. Sok sikert kívánok neki, ha jobb nálam, a tagság majd rá szavaz.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: