DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Fejlesztésekkel készül az Aston Martin Silverstone-ban

Az Aston Martin új fejlesztési csomaggal érkezik a Brit Nagydíjra – Andy Cowell szerint ez lehet az idei utolsó nagyobb frissítés a csapat 2025-ös versenyautójára.

A silverstone-i istálló egy meglehetősen szenvedős szezonkezdet után fokozatosan próbál visszakapaszkodni a középmezőny elejéhez – az elmúlt néhány versenyhétvégén már a csapat kétszeres világbajnok versenyzője, Fernando Alonso is sokkal elégedettebben nyilatkozott az Aston idei versenygépéről.



A csapat lendülete tehát biztató: Alonso az elmúlt három futamon egyaránt pontszerző helyen zárt, legutóbb a Red Bull Ringen a hetedik pozíciót szerezte meg. A kétszeres világbajnok mindezek miatt különösen motivált lehet a csapat hazai helyszínén, Silverstone-ban, ahol korábban egyébként már kétszer is nyerni tudott.

Andy Cowell csapatfőnök elmondása alapján minden adott a további formajavuláshoz: „Ez az imolai csomag továbbfejlesztése – míg ott a karosszéria volt a fókuszban, most a karosszéria felső része, illetve a padlólemez és a hátsó gumik körüli légáramlás javítása a cél.”

Cowell hozzátette: bár a fejlesztések üteme miatt még változhatnak a tervek, jelen állás szerint a Brit Nagydíjra érkező csomag az AMR25-ös utolsó nagyobb evolúciója. A figyelem egyre inkább a 2026-os autóra terelődik, ahol az Aston Martin már Honda-erőforrással és Adrian Newey irányításával próbál meg harcba szállni a legjobb pozíciókért.

„A 2025-ös fejlesztéseket tekintve valószínűleg ennyi. Befejeztük az utolsó tervezett szélcsatornafutásunkat az AMR25-ön – bár ez még változhat, mivel mostanában rendkívül gyorsan tudunk szélcsatornában teszteket szervezni. További tervezett tesztek azonban jelenleg nincsenek” – zárta gondolatait az 56 éves szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: