Úgy tűnik, beváltak a Ferrari új fejlesztései az Osztrák Nagydíj hétvégéjén. Az időmérőn a második és a negyedik helyet szerezték meg a maranellóiak – noha többeket is hátráltatott a sárga zászló a Q3 végén –, a futamon pedig az éllovas McLarenek mögött a harmadik-negyedik pozícióban zártak Lewis Hamiltonék.
A brit, aki eddig igencsak küszködött azzal, hogy megtalálja a ritmust új csapatánál, most úgy érzi, hogy lassan ugyan, de fejlődik. A ferraris szavairól az F1.com hivatalos oldala és a Motorsport szaklap számolt be.

„Szerintem fejlődök lassan, ami igazán pozitív. Csapatként is előreléptünk. Nagyszerű, hogy a második leggyorsabb istálló voltunk ezen a hétvégén, és hogy nem egy percre voltunk lemaradva (az élen állóktól – a szerk.).”
„Értelemszerűen arra még nem vagyunk képesek, amire a McLarenek igen, de szerintem sokat köszönhetünk a fejlesztéseknek, és jó volt a hétvége kivitelezése csapatként.”
„Sikerült egy előrelépést tennünk. A fejlesztés elég kicsi volt, nem igazán voltunk vele tisztában. Nem is beszéltünk időkről, mert annyira kicsi volt. De szerintem jobb eredményt értünk el az új padlólemez miatt, ami igazán pozitív” – mondta a brit.
Két fontos dologgal is küzdött Hamilton
A jól sikerült fejlesztések és a megfelelő eredmény ellenére így is több gyengeséget kiemelt a hétszeres világbajnok: az autó egyensúlyával és a fékekkel akadt gondja.
„Az egyensúllyal küszködök a futamon. Hatalmas alulkormányzottságom volt a lassú kanyarokban, hatalmas túlkormányzottságom a gyorsakban. Semmit sem tudtam tenni az eszközeimmel, hogy ezt megjavítsam.”
„Illetve folyton fékproblémáink vannak, küszködtem velük, azzal, hogy menedzseljem őket az egész futamon. Sok időt vesztettem” – árulta el Hamilton.