Először hozta nyilvánosságra az FIA azokat az irányelveket, amelyek alapján a sportfelügyelők megítélik a versenyhelyzeteket, és kiszabják a büntetéseket. Max Verstappen nem volt hajlandó elmondani a véleményét ezen útmutatókról a csütörtöki sajtótájékoztatón, a williamses Alexander Albon viszont most kifejtette álláspontját.
„Nem tetszik, ahogyan jelenleg versenyzünk. Az első kanyar Barcelonában jó példa volt erre. Ha egy másik autó leterel téged a pályáról, felengedi a fékpedált és nem hagy neked helyet, akkor igaz, hogy az az ő kanyarja. De értelemszerűen addigra olyan mélyen vagy elkötelezve a kanyarban, az egy egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy lemész a pályáról és levágod a kanyart” – idézi a brit-thai pilótát a Motorsport Week.

„Ugyanez volt a probléma Kanadában is. Ha ráfordulok arra az autóra, amelyik felengedi a féket a belső íven, és összeérünk, akkor őt büntetik meg. Szóval ha befordulok, még akkor is, ha tudom, hogy ez nem lehetséges és belém fog jönni, akkor ez nekem fog kedvezni.”
„Egy kontaktsportot hozunk létre. Úgy érzem, hogy én eddig azt csináltam, hogy elmentem a másik autó útjából, hogy elkerüljem a baleseteket. De emiatt engem büntettek meg” – nyilatkozta Albon, aki emellett azt is elmondta, hogy a közzétett irányelvek szerint fogja megváltoztatni versenyzői hozzáállását.