A harmadik helyen zárta az F1-es Osztrák Nagydíj időmérőjét a bajnoki éllovas Oscar Piastri. Az ausztrál pilóta balszerencsésen járt a Q3 végén érkező sárga zászló miatt, de az egész kvalifikáció során jócskán elmaradt csapattársától, a pole-pozícióban végző Lando Norristól. A McLaren versenyzőjét elsősorban az frusztrálta, hogy még csak esélye sem volt küzdeni a pole-ért a legutolsó percekben, de bevallotta, hogy brit kollégájának legyőzése nagyon nehéz feladat lett volna.

„Amiatt voltam csalódott, mert nem kezdhettem el a körömet. Gasly megpörgött az utolsó kanyarban, így nem tudtam megkezdeni az utolsó körömet. Lando egész hétvégén nagyon gyors volt, kemény kihívás lett volna, de szerintem volt elég tempó az autóban ahhoz, hogy az első sorban legyünk. Mindig nagy kár, amikor még az esélyt sem kapod meg, de tudunk egy jót rajtolni innen is” – mondta Piastri az időmérő utáni értékelésében.
„Elég erősnek tűnt a tempónk ezen a hétvégén, de a Ferrarik is jónak tűntek. Van még lehetőségünk holnap is, egyértelműen nem az a célom, hogy a harmadik helyen végezzek” – jelentette ki mosolyogva az ausztrál.