Ausztriába és Nagy-Britanniába is fejlesztéseket hoz a Red Bull, amely a csapat főtanácsadója szerint közeledik ahhoz a váltóponthoz, amikor már teljes egészében elkezdenek 2026-ra koncentrálni.
Max Verstappent az Osztrák Nagydíj előtt a legújabb fejlesztésekről kérdezték.
„A most következő pár futamon megváltozhatnak a dolgok. Meglátjuk, mekkora változást fog hozni ez a csomag. Remélhetőleg segíteni fog, de nem tudom, hogy elég lesz-e.”
„Természetesen a többiek sem egy helyben állnak. Meglátjuk a következő pár futamon a nyári szünetig” – idézi a Motorsport szaklap a regnáló világbajnokot.

Elég lehet a McLarenek ellen?
A holland úgy véli, nem valószínű, hogy be tudják érni az összetettben az első két helyen álló McLaren-párost, hiszen a britek pilótái már most 21, illetve 43 pont előnyben vannak a Red Bull-oshoz képest.
„A jelenlegi állás alapján, illetve ahogyan most kinéznek a dolgok, nem túl valószerű. Őszinte vagyok ezzel kapcsolatban. Csak nézzük meg az eredményeket, akkor eleget láttunk” – fogalmazott Verstappen.
„Kanadában csak az ötödik leggyorsabb volt a tempóm az összes versenyző közül, viszont a stratégiát illetően mindent a tökéletes időben csináltunk. De persze minden hétvégéből megpróbálom kihozni a legtöbbet, aztán pedig hazamegyek.”

Noha Kanadában úgy tűnt, sokkal jobb tempóval rendelkezett a bikások autója, mint a papaya csapaté, Verstappen mégis úgy gondolja, hogy nem szabad messzemenő következtetéseket levonni a legutóbbi versenyhétvégéből.
„Nem, egyáltalán nem. A McLaren mindig is nagyon jó volt a gumikkal, amikor felmelegszenek. Montrealban nem igazán ez volt a helyzet, úgyhogy ez a magyarázat. Nekünk is volt pár futamunk a domináns időszakunkban, amikor egy kicsit nehezebben ment, megesik az ilyen” – mondta a holland.