Első dobogós helyezését szerezte Kimi Antonelli a Kanadai Nagydíjon: a fiatal olasz egy remek rajttal a harmadik helyről startoló Oscar Piastri elé került, a pozíciót pedig tudta tartani. A verseny végén az ausztrál támadásait is sikeresen védte, és a két McLaren összeérése miatt a biztonsági autó mögött futott be a bronzérmes pozícióban. A csapattárs George Russell az élen zárta a futamot.
A leintést követően így értékelte Antonelli a versenyét Nico Rosberg kérdéseire válaszolva: „Elképesztően stresszes volt! Persze, nagyon örülök: jól sikerült a rajtom, meg tudtam szerezni a harmadik helyet, és tudtam is tartani. Az utolsó etapon egy kicsit keményebben nyomtam Max mögött, ami miatt lenyírtam a bal első abroncsokat – így a verseny végére szenvedtem. Azonban örülök, hogy meg tudtam szerezni a dobogós helyezést.”

„Sikerült jól elkapnom a rajtot, és Oscar mellé értem. Az első kanyaron a lehető legtöbb tempót akartam átvinni, a kettes kanyarban pedig már tudtam, hogy előnyösebb helyzetben vagyok. Szerencsére végig tudtam vinni a manővert.”
Arról pedig, hogy idén az első győzelmét is megszerezheti-e, így vélekedett az olasz: „Ez a cél, de ez a pálya tényleg kiemelten passzolt az autónkhoz. Nagyon gyorsak voltunk az egész hétvégén – így remélem, fenn tudjuk tartani a formánkat az elkövetkezendő versenyeken.”