Rajt-cél győzelmet aratott Kanadában George Russell: a szombaton pole-t szerző brit pilóta a startnál megőrizte a vezetését, onnantól pedig csak egy-egy pillanatig tűnt úgy, hogy Max Verstappen képes lehet némi nyomást helyezni rá. A Mercedes versenytempója rendkívül erősnek bizonyult a montreali körülmények között, így Russell sikere egyáltalán nem forgott veszélyben, és ő maga sem hibázott, nem rontott el semmit, így végig kartávolságon kívül tartotta magától az üldözőit.

Verstappen végül a rajtnál Oscar Piastrit megelőző Andrea Kimi Antonellivel küzdött élesebbet a második helyért, az volt a fő kérdés, hogy összejön-e a Mercedes kettős győzelme, vagy szétválasztja a csillagosokat a világbajnok. Ezt végül meg tudta tenni a holland: a hajrában a top öt egy-másfél másodpercre került egymástól és rendkívül éles meccseket láthattunk az eltérő taktikák összeérése miatt, de Verstappen el tudott menekülni Antonelli elől, megőrizte a második helyét, és csökkentette a hátrányát a világbajnoki pontversenyben.
Idei leggyengébb hétvégéjét produkálta a McLaren: Oscar Piastri a rajtnál elbukta a harmadik helyét és egészen az utolsó etapig egyáltalán nem volt meg a tempója ahhoz, hogy bárkit megtámadjon, majd ott pár kör erejéig ment Antonelli sarkában, de a lekörözöttek között leszakadt róla. Ez pedig elég volt Lando Norrisnak ahhoz, hogy utolérje: az ausztrál a harmadik, a brit a hetedik helyről rajtolt, de utóbbi jobb taktikát követett és végig erősebb volt a tempója, így az utolsó tíz körben ráragadt fő riválisa és csapattársa sebességváltójára.
A dráma a 67. körben jött: Norris a hajtűben bement Piastri mellé, aki a kigyorsításon visszament mellé, egymás mellett száguldottak végig a hátsó egyenesen, Piastri befordult a sikánba a brit előtt, majd a célegyenesben Norris nem akarta elengedni – megpróbált beszúrni mellé a belső falnál, de ott egyszerűen nem fért el, és nekicsattant a betonnak. A brit azonnal kiesett, és a rádióban rögtön elismerte, hogy ez az ő hibája, ő rontotta el, rosszul mérte fel a helyzetet, ezzel pedig óriási ütést mért saját bajnokságára.
Piastri így bejött negyediknek és 12 ponttal növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben a nullázó Norris előtt.
Nem sok köze volt a futamhoz a Ferrarinak: Lewis Hamilton autója megsérült már az első körökben, a mérnöke hamar jelezte, hogy ezzel korlátolt az elérhető tempó, Charles Leclerc pedig egy Norrishoz hasonló taktikát próbált meg a nyolcadik helyről rajtolva, és végül Hamilton előtt, az ötödik helyen zárta a Kanadai Nagydíjat.
Pontot szerzett még Fernando Alonso az Aston Martinnal, az újabb elképesztő futamot teljesítő Nico Hülkenberg a Sauberrel, és a rendkívül hosszú első etapot teljesítő nagy felzárkózók: Esteban Ocon a Haasszal és a nagyot harcoló Carlos Sainz a Williamsszel, akik a sor végéről kapaszkodtak fel a top tízbe.
Az F1-es Kanadai Nagydíj végeredménye:
| Helyezés | Pilóta | Csapat |
| 1. | George Russell | Mercedes |
| 2. | Max Verstappen | Red Bull |
| 3. | Andrea Kimi Antonelli | Mercedes |
| 4. | Oscar Piastri | McLaren |
| 5. | Charles Leclerc | Ferrari |
| 6. | Lewis Hamilton | Ferrari |
| 7. | Fernando Alonso | Aston Martin |
| 8. | Nico Hülkenberg | Stake |
| 9. | Esteban Ocon | Haas |
| 10. | Carlos Sainz | Williams |
| 11. | Oliver Bearman | Haas |
| 12. | Yuki Tsunoda | Red Bull |
| 13. | Franco Colapinto | Alpine |
| 14. | Gabriel Bortoleto | Stake |
| 15. | Pierre Gasly | Alpine |
| 16. | Isack Hadjar | Racing Bulls |
| 17. | Lance Stroll | Aston Martin |
| kiesett | Lando Norris | McLaren |
| kiesett | Liam Lawson | Racing Bulls |
| kiesett | Alexander Albon | Williams |