Elkezdték ugyan jobban megérteni a 2025-ös Formula-1-es autót, de még mindig túl extrémen kell beállítaniuk, így fejlesztésekre lesz szükségük ahhoz, hogy a dobogós formát állandósítani tudják – vélekedett barcelonai harmadik helye után Charles Leclerc.
A Ferrari versenyzője egymást követő két hétvégét zárt a pódiumon: Monacóban hazai közönsége előtt második lett, míg pár napja a Spanyol Nagydíjon a hajrában csente el a dobogó alsó fokát Max Verstappentől.
Ez utóbbi azonban nem festett reális képet Leclerc szerint, aki úgy érzi, még fejlesztésekre van szükségük, hogy ezt a teljesítményt állandósítani tudják:

„Ma azért végeztünk dobogón, mert szerencsénk volt a biztonsági autóval. Különben a negyedik hely lett volna a mi pozíciónk” – felelte a futam utáni sajtótájékoztatón arra a kérdésre, mennyire magabiztos a további pódiumokkal kapcsolatban. „Szóval nem hiszem, hogy sokkal több önbizalmam lenne annak kapcsán, hogy rendszeresen a dobogón fogunk végezni.”
„De igen, közeledünk. Azt hiszem, elkezdjük jobban megérteni az autót, hogyan állítsuk be annak érdekében, hogy kihozzuk belőle a maximumot. De még mindig eléggé extrém irányokba kell elmennünk vele, amit nem annyira jó vezetni. Szóval hacsak nem érkeznek nagyon hamar fejlesztések, akkor szerintem nehéz lesz rendszeresen a dobogóért harcolnunk.”
Leclerc hozzátette: a spanyolországi dobogó jelentette számára a legnagyobb elégedettséget, hiszen bár Monacóra is igaz volt, hogy előzetesen nem számítottak ennyire biztató produkcióra, ott a szabadedzések elsőségei után csalódott volt a második helyezéssel.
„Nagyon elégedett vagyok a hétvégénkkel, de nem vagyok az az összteljesítményünkkel. És ilyen téren hamarosan előre kell lépnünk” – összegzett a Ferrari pilótája.