A szokásoknak megfelelően nem érkeztek nagy fejlesztési csomagok a Monacói Nagydíjra: a városi pálya egyedi kihívásai miatt az itt tanultakból nem lehet sok következtetést levonni, illetve a rizikó is nagy, hogy a falak között összetörik az új alkatrészt, és nincs belőle tartalék.
Az élmezőnyben a McLaren és a Red Bull is egy kisebb újítással jelentkezett, már ami nem pályaspecifikus, hanem alapvető teljesítménynövelési megjelölést kapott.
A wokingiak az első futómű geometriáján módosítottak, az indoklás szerint azért, hogy az jobban megbirkózzon a monacói kanyarok által jelentett speciális kihívásokkal. Ezen felül pályaspecifikus módosításként megjelölték még a hátsó szárny és az első fékhűtés módosítását is.
A Red Bull pedig egy új hátsó szárnyat mutatott be pénteken, amivel az a célja, hogy a lassú kanyarokban nagyobb leszorítóerőt tudjon elérni Max Verstappen és Yuki Tsunoda autóján. Ezen felül az első lengőkar borításán és az első fékcsöveken is dolgoztak megbízhatósági indokkal.
A Ferrari pályaspecifikus módosítást hozott a hátsó szárny és az első futómű (nagyobb kormányszög) terén, a Mercedes viszont abszolút semmilyen újítást nem mutatott be.
A legtöbben egyébként hasonló módosításokat hoztak erre a hétvégére, a McLarenhez hasonló futómű-átalakítást is jeleztek több csapat részéről is.