Max Verstappen remek rajttal vette át a vezetést Piastritól az F1-es Emilia-romagnai Nagydíjon, és a különböző gumistratégiák, valamint a safety car-fázisok közepette is meg tudta tartani az első helyét. A McLaren versenyzői eltérő taktikán haladtak: Piastri korán cserélt, Norris viszont sokáig kint maradt. A verseny végén Antonelli kiesése miatt bejött a safety car, ami újra összerántotta a mezőnyt, és izgalmas sprintet hozott az utolsó körökre. A friss gumikon támadó Norris megelőzte Piastrit, Albon pedig Leclerc-rel és Hamiltonnal vívott nagy csatákat, így eseménydús hajrával zárult a talán utolsó imolai F1-es futam.
A pole-ból induló Oscar Piastri nem tudta megőrizni a vezetést az imolai rajtnál: Max Verstappen szenzációs manőverrel az élre állt a Tamburellóban, míg mögöttük maradt a Russell, Norris sorrend az első helyeken. A McLaren britje körökön át küzdött, hogy megelőzze a Mercedest, végül szép megmozdulással, ám jelentős időveszteség árán sikerült ez neki.
Amikor alig tíz kör után megkezdődtek a kiállások, azonnal látszott, hogy az elévágás működőképes (a tízen kívül induló Leclerc például Russellt előzte meg így), végül épp a mezőny fele jött ki a 15. körrel bezárólag, míg a másik tíz pilóta továbbra is azon a keveréken haladt, mint amin elrajtolt – ekkoriban azt számolgathattuk, hogy ki készül egy, és ki készül két kiállásra.
Az élmezőnyből Piastrit kihozták ugyan, Verstappent viszont nem, azaz a győzelemért harcoló két pilóta eltérő taktikán próbálkozott – az ausztrál dolgát az optimálisnál lassabb csere mellett az is nehezítette, hogy a mezőny végének nem cserélő tagjain is át kellett rágnia magát. Verstappenhez hasonlóan Norris is kint maradt, de az első szakaszban a brit 10 másodperc hátrányt szedett össze a hollanddal szemben, mögöttük Albon, Hadjar, Antonelli és Hamilton volt a nem cserélők sorrendje.
Piastri nagy lendülettel vágott át a mezőnyön, a 27. körben már Hamiltont és Antonellit is lenyomta, de Verstappenhez nem tudott közeledni annak ellenére, hogy 13 körös gumielőnyben volt. Norris a 28. kör végén cserélt, ezzel valamivel csapattársa mögé jött vissza, ám óriási gumielőnyben – aztán másodpercekkel később Ocon autója megállt a pálya szélén, és a VSC komoly esélyt jelentett a még nem cserélőknek!
Verstappen jött is, akárcsak Albon, Hadjar, Antonelli, Hamilton, sőt második cserére hozták Leclerc-t, Russellt, Sainzot és másokat is. Piastri viszont a pályán maradt Verstappen és Norris között, de 15 körös gumihátrányban hozzájuk képest, így aztán egy körrel később hozták egy újabb szettért, így Albon is megelőzte őt! A sorrend mögöttük Hadjar, Antonelli, Hamilton, Alonso, Stroll és Leclerc volt – csak a két Aston Martinon maradtak fent a régi abroncsok.
Természetesen a jó versenytempó ezúttal is elengedhetetlen volt a jó pozícióhoz, elég csak Verstappen, Albon vagy Hadjar teljesítményét kiemelni, de a rosszul megválasztott taktika és a VSC képében manifesztálódó balszerencse elég súlyos következményekkel járhatott, láthattuk ezt Leclerc, Piastri, az Aston Martinok vagy Sainz esetében, akik mind rajtavesztettek ezen.
Húsz körrel a vége előtt Sainz megelőzte Hülkenberget a 10. helyért, így a pontszerzők sorrendje Verstappen, Norris, Piastri, Albon, Hamilton, Leclerc, Hadjar, Antonelli, Russell, Sainz volt ekkor – a verseny elején még Russellékkel vívó Alonso pedig a csapatrádióban dühöngött balszerencséjén.
Az újabb fordulat a 46. körben következett be, amikor Antonelli autója megállt, szinte ugyanott, mint Oconé, és erre rendes safety car-fázist rendeltek el. Többen kiálltak, így Verstappen, Norris, Hamilton és Hadjar, viszont Piastrinak, Leclerc-nek és Russellnek már nem volt felrakható abroncsa – Albon pedig egy körrel később érkezett.
A sorrend a biztonsági autó mögött Verstappen, Piastri, Norris, Leclerc, Albon, Russell, Hamilton, Sainz, Hadjar és Hülkenberg volt 15 körrel a vége előtt, közülük Verstappen, Norris, Albon, Hamilton és Hadjar volt friss abroncsokon. Az újraindításkor már tíz kör se volt hátra, élvezetes sprint bontakozott ki, különösen a gumik eltérő állapota tette lehetővé a csaták kialakulását.
Norris öt körrel a vége előtt megtámadta, és megelőzte csapattársát, Albon pedig a negyedik helyért támadta nagyon keményen Leclerc-t, aki egyelőre még tartani tudta magát – mögöttük érkezett a Russellt maga mögé utasító Hamilton. Végül a csatában Albon húzta a rövidebbet, Leclerc leterelte a pályáról, így Hamiltonnal szemben is pozíciót bukott a Williams versenyzője. Hamilton aztán csapattársát is lenyomta, így a katasztrofális időmérő ellenére legjobb ferraris nagydíjeredményét jegyezte, az utolsó körben pedig Albon is megfogta a monacóit.
Az F1-es Emilia-romagnai Nagydíj végeredménye:
Helyezés | Pilóta | Csapat |
1. | Max Verstappen | Red Bull |
2. | Lando Norris | McLaren |
3. | Oscar Piastri | McLaren |
4. | Lewis Hamilton | Ferrari |
5. | Alexander Albon | Williams |
6. | Charles Leclerc | Ferrari |
7. | George Russell | Mercedes |
8. | Carlos Sainz | Williams |
9. | Isack Hadjar | Racing Bulls |
10. | Yuki Tsunoda | Red Bull |
11. | Fernando Alonso | Aston Martin |
12. | Nico Hülkenberg | Stake |
13. | Pierre Gasly | Alpine |
14. | Liam Lawson | Racing Bulls |
15. | Lance Stroll | Aston Martin |
16. | Franco Colapinto | Alpine |
17. | Oliver Bearman | Haas |
18. | Gabriel Bortoleto | Stake |
Kiesett | Andrea Kimi Antonelli | Mercedes |
Kiesett | Esteban Ocon | Haas |