Lewis Hamilton távozása után jelentősen átalakult a Mercedes csapatdinamikája – legalábbis Toto Wolff szerint, aki úgy látja, George Russell mostanra valóban a csapat vezérévé vált.

A csapatfőnök többek között arról is beszélt, hogy miként változott meg a hangulat a garázsban Hamilton távozása után.
„Nem, ezt nem mondanám” – reagált Wolff arra, hogy más lett-e a légkör.
„Lewis a család része volt. Versenyzőként pontosan tudta, mire van szüksége. A mérnökök és a szerelők is jól ismerték őt, és Lewis is ismerte őket. Mint minden csapatnál, nálunk is voltak jobb és rosszabb napok, erősségek és gyengeségek – de jól működtünk együtt.”
Ami azonban valóban változott, az a csapaton belüli hierarchia: „Most más a dinamikánk. George hatalmasat lépett előre, ő a csapat vezére. Kimi szinte olyan, mintha az öccse lenne – jól dolgoznak együtt, amit nagyszerű látni. Kimi nem stresszel túl sokat, inkább szépen építkezik. George-ra pedig mindig számíthatunk, ha a köridőkről és a versenyzésről van szó. A csapaton belüli hangulat tehát nagyon jó.”

Bár Russell maga tagadja, hogy jelentős változáson ment volna keresztül, Wolff szerint mégis egyértelmű, hogy a brit pilóta kinőtte a „második számú” szerepet.
„Amikor egy hétszeres világbajnok elhagyja a csapatot, ahol 12 évig versenyzett, nyilvánvaló, hogy George – aki, mint mindenki Lewis csapattársai közül, valamennyire az árnyékában volt – most átvette a vezetést” – magyarázta Wolff.
„Ő az, akire számíthatunk, amikor arról van szó, hogy mindent ki kell hozni az autóból, és ez rendkívül fontos."