Lando Norris elmondása szerint nem jelezte előre semmi számára a szezon kezdete előtt, hogy meggyűlhet a baja az MCL39-essel.
Csapattársához képest kissé küszködik Lando Norris az idei szezonban az MCL39-es volánja mögött. Míg tavaly általában a brit pilóta nyújtotta az erősebb teljesítményeket a mclarenesek közül, idén Oscar Piastri emelkedik ki a párosból – az ausztrál négy futamgyőzelmének köszönhetően 16 ponttal vezeti a bajnoki tabellát kollégája előtt.
Az idősebbik McLaren-pilótát arról kérdezték, hogy számított-e előre arra az idény előtt, hogy nehezebben fogja megtalálni a ritmust az új autóval.
„Nem, nem hiszem. Úgy értem, elég nehéz lett volna tudni” – idézi Norrist a RacingNews365.
„Persze, ott van nekünk a szimulátor és minden más, és nem igazán volt semmi, ami erre utalt volna. Úgyhogy a válasz nem.”
Norris a nehézségek ellenére tudja, hogy 2025-ös versenygépük a tempó szempontjából előrelépés a 2024-es McLarenhez képest.
„Tudtuk, hogy egy előrelépés lesz, tudtuk, hogy gyorsabb lesz, de amíg rendesen ki nem próbálod a pályán és vezeted különféle pályákon, addig ez nem az igazi.”
„Van pár pálya, ahol jobban éreztem magam és ahol nagyon tetszett az érzés az autóban. De nem volt eléggé egy előrejelzésem ahhoz, hogy fel tudjak készülni arra, amire talán fel kellett volna” – magyarázta a brit.