Harmadik helyen zárta a borús égbolttal tarkított vasárnapi futamot George Russell, aki a wokingi Oscar Piastri-Lando Norris páros mellé állhatott fel a pódiumra. A Mercedes britje elégedett volt dobogójával, hiszen az egész hétvégén úgy tűnt, hogy csapattársa, Andrea Kimi Antonelli van jobb formában.
„Nagyon boldog vagyok a harmadik hellyel” – kezdte értékelését Russell. „Szenvedtem ezen a hétvégén, mindig le voltam maradva. De ma, amikor számított, sikerült jó eredményt szerezni. Gratulálok a McLareneknek, akik nagyon messze vannak tőlünk.”
A verseny utolsó etapjában a negyedik helyen záró Max Verstappen elkezdte megközelíteni Russellt, azonban végül nem sikerült valós támadási pozícióba kerülnie a brittel szemben. A Mercedes-pilóta szerint az segített, hogy rendben volt az autóval, így nem volt számára nehéz visszatartani a négyszeres világbajnok hollandot:
„Nem, nem volt az. De nyugodt voltam és nagyon jól éreztem magam az autóban, így magam mögött tudtam tartani. Úgyhogy ez jó volt, de Lando talán mérges rám, mert a reggeli Lego-versenyen ütköztünk, így nem tudom, hogy fog-e emiatt panaszkodni” – zárta értékelését viccelődve a brit, aki szeretné, hogy minden hétvégén legyen ilyen különlegesség.