DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Norris: Maxszal ez van, ütközés vagy nincs előzés

Lando Norris szerint ha megpróbálja, az a baj, ha nem, akkor pedig az: nem a legjobb érzés másodikként zárni egy ilyen autóval, de nem elégedetlen.

A második helyről rajtolt és a második helyen zárt a Miami Nagydíjon Lando Norris, de a brit pilóta nem volt túl elégedett: a rajt után megtámadta Max Verstappent, aki leterelte a pályáról, visszacsúszott a hatodik pozícióba, és bár simán jött fel másodiknak, de megint csapattársa, a vb-éllovas Oscar Piastri mögött végzett.

„Sosem a legjobb érzés a második helyen zárni, de a csapat hihetetlen munkát végzett, őket nem tudom hibáztatni. Megvolt a jó tempónk, mi voltunk elöl, ez nyilván jó érzés, Oscar remekül vezetett, Max pedig keményen csatázott, ahogy mindig. Ennek megfizettem az árát, de ez így megy” – értékelt Norris az autóból kiszállva.

f1-norris-mclaren_8



A britet megkérdezték arról is, hogy mit gondol, mennyire érte meg bemenni a második kanyarban Verstappen mellé kívülről, hiszen ezzel csúszott vissza a hatodik pozícióba, és emiatt nem ő nyert, hanem a mögötte rajtoló, de itt elé kerülő Piastri.

„Most erre mit mondjak? Ha nem próbálom meg, az emberek panaszkodnak, ha megpróbálom, akkor is… nem lehet nyerni! De ez így megy Maxszal, vagy ütközünk, vagy nincs előzés, hacsak nem csinálod pont tökéletesen és nem rakod őt a tökéletes pozícióba. Megfizettem az árát annak, hogy nem végeztem elég jó munkát ma, de boldog vagyok a második hellyel.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: